2008. december 1., hétfő

Iszonyat!

Az elvakult fanatizmus, a konokul tudatlan gyűlölködés már mindig velünk marad?

http://rabbinet.nolblog.hu/archives/2008/12/01/Buban_vagyok_miattad_testverem_Jonatan_2Samuel_126/

2008. november 26., szerda

A civilizáció vége?

Egy fontos, de meglehetősen lehangoló cikket olvastam:
http://nol.hu/tud-tech/vege_az_emberi_civilizacionak_


Ugyanez, kissé bővebben:
http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=20164/

De addig is, egy, az utolsó szép őszi vasárnap készült felvételekből:



Osztrák ökörfarkkóró

2008. november 15., szombat

PS.

Újra elővettem néhány képet, mert utólag elégedetlen voltam velük. (Ezek az október 30-i bejegyzésben már láthatók voltak.) Tehát jött a PS.




Kisvirágú őszirózsa





Kisvirágú őszirózsa (fehér változat)




Közönséges napvirág termése

2008. november 10., hétfő

Változatok egy témára

A selyemkóró így, november táján ...

A részletek jobban látszanak, ha a képekre kattint.















2008. október 31., péntek

Gilisztaűző varádics

Az előző bejegyzésben megmutattam a bimbós alakját, most felteszem a virágzót is.


2008. október 30., csütörtök

Ősz II.

Az elhúzódó vénasszonyok nyara idén elkényeztet a színeivel. Hol tündöklő, napfényes arcát mutatja, hol borongós, tompa fényeit.

A képekre kattintva jobban látható a virágok, levelek és termések finom textúrája.




Piros gólyaorr őszi levele




Kisvirágú őszirózsa




Kisvirágú őszirózsa (Fehér változat)




Kínai alkörmös virága




Kínai alkörmös termése





Seprence




Gilisztaűző varádics bimbó




Közönséges napvirág termése





Magas aranyvessző elvirágzás után




Selyemkóró




Vörös és sárga

2008. október 28., kedd

Naiv vagyok, avagy a cigánykérdés

A Népszabadságban október 8-án végre megjelent olvasói levélként a „Röpirat …”

Lásd itt: http://latogato.blogspot.com/2008/06/rpirat-cignykrdsrl.html

Számomra már az is furcsa volt, hogy egy baloldalinak tekintett lap mennyire nem érezte sürgetőnek a kérdést
.
Ennél is furcsább viszont, hogy az írás teljesen visszhang nélkül maradt, pedig azért bombáztam három hónapig a szerkesztőt drótlevelekkel, sürgettem telefonon, mert arra számítottam, hogy talán elindít egy vitát, amiből akár értelmes megoldások is kijöhetnek. Hát nem. (Október elején a pénzügyi válságnak még az oldalszelét sem éreztük, így nem mondható, hogy ez szorította volna másodlagossá a témát.)

Meggyőződésem, hogy a következő néhány évtized legsúlyosabb problémahalmazát söpörjük ezzel magunk mögé.

2008. október 17., péntek

2008. október 15., szerda

Závada

Régen készülök erről a könyvről írni. (Závada Pál: Idegen testünk) Nem elemzést, nem recenziót, csak néhány gondolatot.

Ilyen még nem fordult elő velem, egymás után kétszer olvastam el. Azt rögtön éreztem, hogy fontos könyv. Jobban meg akartam érteni, átélni, magamévá tenni.

1940. szeptemberében vagyunk, közvetlenül a második bécsi döntés és bő egy évvel a második zsidótörvény után.
Az erdélyi bevonulásról szóló „tudósítással” indít Závada. Tomboló lelkesedés és öröm. Először ironikusnak éreztem a szöveget, de rá kellett jönnöm, az csak a korabeli szóhasználat és fordulatok átemelése miatt tűnik annak.
Egy pesti lakás, ahol spontán gyűlik össze egy rokoni, baráti társaság és néhány újdonsült ismerős. Polgárok, kispolgárok: magyarok, zsidók, félzsidók, svábok. Esznek, beszélgetnek, isznak, flörtölnek. Vitatkoznak a napi eseményekről, kuncogva vagy harsányan röhögve hallgatják az egyikük férje munkaszolgálatból írt, olykor elég intim hangú leveleit és a válaszokat. (Munkaszolgálat, de még semmi borzalom: némi szolgálat, de utána bridzs partik, sörözés, séta a városban stb.) Folyik a vita Telekiről, a románokról, a Volksbundról, fajvédelemről - de itt még béke van. Ma még egy asztalt ülnek körül, a kisebbségi komplexussal jócskán megáldott költőpalánta gátlás nélkül adja elő mélyenszántó gondolatait a zsidók fajidegenségéről:


„Hogy végtére is a vérségi biologikum minden kaftánból-kivetkőzés meg polgári ruhával álcázó visszaélés dacára is mennyire meghatározza s egyben elárulja, ki az.
… a tűrhetőnél nagyobb tömegben és gyakrabban kell látnunk olyat, ami nem a miénk, hanem szembeszökően más, és ezzel szertefoszlatja bennünk az otthonosság érzetét.
… kerülgetni kell őket, hallgatni muszáj lármájukat, szagolni befülledt kipárolgásukat …
Kiről beszél ez?, súgja oda Emma félhangosan Jankának, aki rávágja, hogy rólunk édesem.”


Még egy asztalnál eszik a csülkös bablevest, de néhány év múlva hányfelé szalad szét az életük! Az idősíkok váltogatásából ez is kiderül.
Néha, mintha kulcsregényt olvasnék. Némelyik alak mintha hús-vér ember lenne. (Pl. Dohányos László = Erdei Ferenc?) Feltűnnek olyan háttérszereplők is, akik legalábbis akkortájt, közismertek voltak.
Závada alakjai megdöbbentően plasztikusak. Nem fekete – fehérek, az élet és mi emberek ennél bonyolultabbak vagyunk, és ezt megrázó erővel és nagyon is empatikusan ábrázolja. A leírásai, például a divatáru kereskedést a férje helyébe lépve vezető asszony mindennapi gondjairól, annyira hitelesek, hogy nyilván hatalmas kutatómunka alapozta meg azokat.

Fantasztikus stíluslelemény erősít rá arra, hogy ezek mind mi vagyunk, mi magyarok: majd minden alaknál előfordul visszatérően, hogy a narratívan indított mondat egyszer csak átcsap egyes szám (olykor többes szám) első személybe, és így folytatódik. Mi vagyunk a református egyházi méltóság, de a segédlelkész is, a zsidó boltos, a kissé cinikus, de lelkesen tudósító újságíró, a barátainak hamis papírokat szállító, kikeresztelkedett félzsidó asszony, a nyilas pártszolgálatos és az Államvédelmi Hatóság kihallgató tisztje is.

Závada nem ítéletet mond, hanem tükröt tart elénk. Szembe kellene néznünk végre történelmünkkel, a hangzatos szólamokat pufogtató „modern” népvezéreket áhítattal követő apáink, nagyapáink szellemével úgy, hogy közben magunkba is nézünk.

Az utóbbi évek legfontosabb könyve az „Idegen testünk”.

2008. szeptember 26., péntek

Ősz

Semmit nem írok most, ezt kell elolvasni:
http://www.168ora.hu/cikk.php?cikk=24492


Nagyon hirtelen lett ősz.


2008. szeptember 20., szombat

A csicsóka virága

A panelrengeteg szélén, gazos, törmelékes, elhanyagolt helyen találtam őt. Jó fél tenyérnyi virágával már messziről feltűnik, szinte világít a lassan őszbe forduló környéken. Lefényképeztem, utánanyomoztam, így tudtam meg, mi ez. Még jobban utánaolvasgatva kiderült, hogy egy rendkívüli tulajdonságokkal bíró, mégis alig ismert élelmiszer és gyógynövény. Lásd: wikipédia





2008. szeptember 15., hétfő

Circensis

„A magyar politika évek óta a jelen börtönében kucorog, ahol kizárólag ma van, soha holnap.”- írta Lengyel László a hétvégén.

Ez a politikának nevezett magyar cirkusz csak a benne szereplőkről szól. Mi, a közönség, feszengve ülünk a kemény műanyag székeken, és még véletlenül sem jut eszünkbe nevetni a szerencsétlenkedő bohócokon. Mert nem azért esnek le a szerről, mert így írták meg a produkció forgatókönyvében, hanem tényleg képtelenek felmászni rá.
És nincs is forgatókönyv.
Csak bambán meredünk magunk elé, és még az eső is a nyakunkba csurog.

Hát ezért másztam meg megint a Somlyót, hogy egy kis való életet lássak. Itt nincs képmutatás, amit látunk, az, ami.

Menthetetlenül itt az ősz: nyílik az őszi kikerics.
(A képre kattintva, az nagyobb méretben jelenik meg, és jobban látható a szirmok finom textúrája.)



2008. szeptember 8., hétfő

Két virág a Mátrából

Hogy ne csak a súlyos gondolatok nyomasszanak, egy kis szín a késői nyár utolsó napjaiból:


Kis ezerjófű





Réti szegfű

2008. szeptember 5., péntek

Egy szöveg

Ezt az érdekes írást találtam:

…Magyarország egyik napról a másikra átalakult nemzeti és keresztény Magyarországgá.

A … kompromittált emberek eltűntek és újak jöttek a helyükbe. De sokan voltak olyanok is, akik még előző nap az internacionálét dudolták és most könnyek között fújták felváltva a himnuszt és az Erger-bergert. Különös jelenség volt ez, amit majd az utókor lesz hivatva megfejteni.
(A korábbi évtizedekben) csökkent a vallásosságnak és a nemzeti érzésnek embereket mozgató hatalma. (Az utolsó években), mindenki megcsömörült és elkeseredett volt, már csak kis töredék ápolta magában ezeket az érzéseket és azok is csak csendben, mint az ó-keresztények a katakombákban. Most … bevallhatóvá, sőt, csaknem kötelezővé lett a vallás és a nacionalizmus. Nem fér hozzá kétség, hogy a napi politika felületénél mélyebben, az átalakulásnak voltak olyan elemei is, amelyek igazi felszabadulást jelentettek, a magyarság legszélesebb rétegei számára.

Most megindult a keresés a korszerű vallásosság és a korszerű nacionalizmus formái után és napjaink is ennek a keresésnek a jegyében állnak . Hogy közben a tömeg és a hangosak nem keresnek, hanem találnak, átélés nélkül, avult és tartalmatlan frázisokat, hogy a vallásosság helyett beérik klerikalizmussal és a nemzeti eidos helyett a sovinizmus taposómalmával, nem von le semmit az igazak belső igazának értékéből.
A hegeli történetszemlélet szerint a nagy eszmék mindig az alacsony szenvedélyeken keresztül nyerik meg maguknak az egyest és a tömegeket. Az a szenvedély, melyen keresztül az új nacionalizmus először fért a szélesebb rétegekhez, az antiszemitizmus volt. Történetünket az antiszemitizmus, mint szellemi és irodalmi tényező érinti. Az antiszemitizmus hatása alatt az irodalom kettészakadt. Baloldali irodalom több-kevesebb kompromisszummal a polgári radikalizmus útját folytatta, helyenkint a defenzívába szorultak elkeseredésével, helyenkint pedig bölcsen tekintetbe véve azokat a győzelmes hagyományokat, melyeket régebben számításon kívül hagyott.

A jobboldali irodalom végzete hosszú ideig az volt, hogy a zsidóságtól való idegenkedésében elhanyagolt mindent, amivel a zsidók is foglalkoztak valaha: a demokratikus fejlődést, a társadalmi problémákat a kritikai és szabad vizsgálódás szemléletét, az európaiságot. Ezért, hogy legnagyobb képviselőit leszámítva, körzetében olyan erős az anakronisztikus „úriság”, a kritikátlan tekintélytisztelet és főképp bizonyos provincionalizmus.
Az antiszemitizmus teremtette meg a keresztény sajtót, hogy kiszorítsa a nagyobbára zsidó kézben lévő hírlapirodalmat.





Nem fűzök hozzá semmit. Talán csak egy kérdést: lehet, hogy a történelem mégis ismétli önmagát?
Ja, a szöveg a múlt század harmincas éveiben íródott, 1934-ben jelent meg:

Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet (Révai, é.n.) 506. és 507. lap

2008. szeptember 3., szerda

Nyárutó-őszelő

Még forró napokat élünk, de már ősz van. A fecskék még itt cikáznak a kék égen, de lassan már gyülekezni fognak, útra kelnek. Gyerekkorom óta várom őket április közepén, és magamban csendben búcsúztatom velük ilyenkor a nyarat.

Láthatóan megkezdődött a politikai szezon, a képernyőn is megint ott ágálnak a ripacsok.
Én változtam meg, vagy másról van szó, mint pár éve? Lehet, hogy nem is a közjó elérési módozatai körül folyik, olykor vicsorogva a küzdelem? Más ma már a tét? Néhány éve még lelkesen figyeltem, ma egyszerűen taszít, amit látok.

Kimenekülni a városból. Mátra, a Kékes északi oldala, ahol nem járnak a turisták. Itt béke van, csend, és lehet szemlélődni. Találtam ugyan jó néhány, számomra csodás virágot, dagonyáztam a mocsárban a gólyahírért és a réti füzényért, de az itt következő két kép az, amiért érdemes volt hajnalban kelni, és kilométereken keresztül cipelni a felszerelést.
Ezek most rólam szólnak.



2008. augusztus 29., péntek

Fekete nadálytő

Maradjunk még a növényeknél.
Érdekes, hogy ugyanaz a virág, mennyire különböző színű lehet. Felteszem, ez függhet a talaj minőségétől és a helyi klímától is, de az első két kép ugyanakkor készült, és a két tő csak pár méterre volt egymástól.




2008. augusztus 23., szombat

A dolgok összetettek

Az előző bejegyzés második részének gondolatmenetét követve, még néhány kép:
(Most is érdemes a képre kattintani!)


Ligeti zsálya





Tarlóhere





Szöszös ökörfarkkóró





Vajszínű ördögszem





Vajszínű ördögszem, elvirágzás után




Jó lenne, ha az élet más területein is összetettségükben vizsgálnánk meg a dolgokat, mielőtt véleményt, ítéletet mondanánk!
Tulajdonképpen erről szól Kertész Ákos "Sikátor" c. könyve is: a felületes, a közhelyes gondolkodás csődjéről.

2008. augusztus 6., szerda

Konrád György: A cinkos

Újraolvastam Konrád György könyvét. Nagyon más volt, mint először, és megértettem magamból is valamit.

Egy ideje már a hírek sem érdekelnek. Nem érdekelnek a botrányok a maguk pitiáner kisszerűségével, és főleg nem a fontoskodva merev arcú vagy cinikusan mellébeszélő, még a tegnapi önmaguknak is ellentmondó, annak az ellenkezőjét buzgón fejtegető pártkatonák, szóvivők. Taszít a mindenen és mindenkin átgázoló bárdolatlan, durva törtetés, a kifejezéseiben és tartalmában is szennyes beszéd, hogy a műveletlenség táncol tobzódva az élen, a felszínes, de magabiztos kinyilatkoztatások. Taszít, hogy nem értékek mentén, hanem a pillanatnyi előnyök szerint ítéltetnek meg a dolgok. Fentről ez szivárog le a hétköznapokba is. Már nem az együttműködés érdekében kialakult szabályok, törvények, hanem az ököl és a lóerő a szent. Az adott szó? Ugyan kérem!

Ez már nem az én világom. Ezért fényképezek egyre gyakrabban növényeket. Kimenekülök a városból, legugolok egy-egy virág elé, és gyönyörködtet a színek, formák harmóniája, a porzók, bibék és csillószőrök mikrovilága …


Leánykökörcsin


Közönséges orbáncfű


Konrád főhőse, T., jómódú családban nő fel, de látva az elesettek, nincstelenek világát, beleveti magát a világmegváltásba. Csatlakozik a Mozgalomhoz, mindent meg akar változtatni, ezért dolgozik, tanít, agitál, ír. (Igaz, nem mindig úgy, ahogy a többiek.) Hajtja a hit.

Aztán ráébred, ez a hite mennyire megcsalta, az új világ is mennyire abszurd. A hatalomról szól minden, nem az eszméről. Megcsömörlik. Elhallgat. Teljesen. Már a feleségéhez sem szól.

Kivonulni. Bezárkózni. Nem venni részt semmiben.

Bezárják. Inkább a bolondok, rögeszmések világa. Szemlélődik, már csak velük érez azonosságot. Már csak az ő magába forduló világuk érdekli. Így béke van. Béke van?



xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx


A dolgok összetettek. Nemcsak a nagy horderejű vagy a látványos dolgok. Amit hajlamosak vagyunk sommásan megítélni, jobban megnézve kiderül, bonyolult részletek halmaza.

Mezei katáng.: első ránézésre egy egyszerű, silány, tucatnövény. Valóban, úton-útfélen, bárhol találkozhatunk vele. Ha lehajolunk, megnézzük közelebbről, láthatjuk a részleteket, a szirmok finom csipkézetét, a porzók szabályos rendjét, a színek szép összhangját.

Most is érdemes a képre kattintani!


2008. július 18., péntek

Leltár

Úgy érzem, mindig fontos dolgokról vagy fontos képeimről írtam. Persze, az egyhangúságot kerülendő, időnként „csak” egy-egy virággal csábítottam az olvasót, hogy érdemes lehajolni, mikrovilágunkat közelebbről is megnézni.

Most mégis készítek egy leltárt: mely bejegyzések eddig a legfontosabbak a számomra.

Március: A gyertya

Magyarnak lenni

Április: Falak, avagy egy kiállítás képei

(Ehhez a bejegyzéshez most pótlólag teszek fel ide néhány képet)








Május: Erdély, Pünkösd táján I.-V. rész

Június: Árpádsáv és morál

Röpirat a cigánykérdésről

Július: Egy kéz, három tételben

2008. július 5., szombat

Egy kéz, három tételben

(Ezek a képek igazán nagy méretben érvényesülnének. Remélem, rövidesen falon is megmutathatom őket. Addig is, hogy valami a részletekből is látható legyen, érdemes a képekre kattintani.)