"Az eszmék kiürültek, közhelyekké silányultak, mindenkit csak a hatalom megszerzése és megőrzése érdekel, méghozzá minden áron. Egyre inkább mélyül a szakadék a polgári társadalom és a politikai elit között, s emiatt újabb, a korábbinál körmönfontabb veszélyek fenyegetik a demokráciát"
A Krisna-tudatú Hívők egy életvidám, jókedvű demonstrációt tartottak ma. Az előzmények: itt
Örülök, hogy ott lehettem.
Nem vagyok hívő, de a szabadsághoz – amiben viszont hiszek – hozzátartozik mások hitének tisztelete. A mindenre rátelepedő arrogáns hatalomvágy jellemzi a mai hatalmat, és a mások szabadságának a semmibevétele.
Ez a megmozdulás a számomra azt mutatta meg, hogy a hitet és a szabadságvágyat nem lehet eltaposni.
Kint voltam, de nem mondtam verset – fényképeztem. Pedig szívem szerint mondtam volna: egy összeállítást néhány versből, versrészletből:
Tedd a kezed homlokomra, mintha kezed kezem volna. - Holott náddal ringat, holott csobogással, kékellő derűvel, tavi csókolással. Lehet, hogy szerelme földerül majd mással, de az is ringassa ilyen ringatással. - Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már, elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik, buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad. Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra. - Ős patkány terjeszt kórt miköztünk, a meg nem gondolt gondolat, belezabál, amit kifőztünk, s emberből emberbe szalad. - Már régesrég rájöttem én, kétéltü vagyok, mint a béka. A zúgó egek fenekén lapulok most, e költemény szorongó lelkem buboréka.
Gondos gazdáim nincsenek, nem les a parancsomra féreg. Mint a halak s az istenek, tengerben és egekben élek.
Tengerem ölelő karok meleg homályu, lágy világa. Egem az ésszel fölfogott emberiség világossága. - Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is! - Repedt kályhámon macska ül. Ne hadd, hogy szomorú legyek ne hagyj motyognom félszegül mikor az Istenhez megyek. * Tél van, puhán jár, mint a köd a sikló, soknyákú kegyenc – kékorru katonák között polgár vagyok-e, vagy fegyenc! - Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes bársony-penész pihézze melledet. Nézz a magányba, melybe engem küldesz. Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet. - Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén. Ezüstös fejszesuhanás játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok.
Néhány kép a mai délelőttről: verset mondók vagy éneklők és hallgatók. Civilek. Kultúremberek, polgárok.
Ők valóban polgárok!
És gyanítom, ők nem ábrándoznak az 1944-es állapotokról!
Ki vagyok én? Éltem, szerettem,
dolgoztam. Viszontszerettek - született három lányom. Becsaptak, volt, akit én csaptam be. Sok helyen, sokféle munkám volt: voltam bányalakatos, szerszámszerkesztő, vezettem céget. Szerettem a munkáimat, örültem, ha megoldottam valamit. Mégis, ma már tudom, ez csak a felület, csupán egy része az énemnek. Az vagyok, ami itt látható, olvasható.
Korábban is igyekeztem magam képekben kifejezni.
Ebben a blogban nem csak a legfontosabb képeimről lesz szó. Lesznek érzések, kérdések, gondolatok, amit írásban fogalmazok meg.
Beszámolok az általam fontosnak ítélt eseményekről is, dokumentálva azokat.
Az itt közölt képek és szövegek B. Molnár Béla szellemi tulajdonát képezik. Bármilyen felhasználásuk a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően csak a szerző engedélyével lehetséges.
A képekre kattintva azok nagy méretben is láthatók.