*
*
2011. december 30., péntek
2011. december 25., vasárnap
2011. december 18., vasárnap
Elhunyt Václav Havel
*
"Az eszmék kiürültek, közhelyekké silányultak, mindenkit csak a hatalom megszerzése és megőrzése érdekel, méghozzá minden áron. Egyre inkább mélyül a szakadék a polgári társadalom és a politikai elit között, s emiatt újabb, a korábbinál körmönfontabb veszélyek fenyegetik a demokráciát"
http://nol.hu/kulfold/vaclav_havel___talan_majd_a_gyermekeink_gyermekei____
*
"Az eszmék kiürültek, közhelyekké silányultak, mindenkit csak a hatalom megszerzése és megőrzése érdekel, méghozzá minden áron. Egyre inkább mélyül a szakadék a polgári társadalom és a politikai elit között, s emiatt újabb, a korábbinál körmönfontabb veszélyek fenyegetik a demokráciát"
http://nol.hu/kulfold/vaclav_havel___talan_majd_a_gyermekeink_gyermekei____
*
2011. december 13., kedd
"Krisnások"
*
A Krisna-tudatú Hívők egy életvidám, jókedvű demonstrációt tartottak ma. Az előzmények: itt
Örülök, hogy ott lehettem.
Nem vagyok hívő, de a szabadsághoz – amiben viszont hiszek – hozzátartozik mások hitének tisztelete. A mindenre rátelepedő arrogáns hatalomvágy jellemzi a mai hatalmat, és a mások szabadságának a semmibevétele.
Ez a megmozdulás a számomra azt mutatta meg, hogy a hitet és a szabadságvágyat nem lehet eltaposni.
Nagyon vigyáztak ám ránk:
*
A Krisna-tudatú Hívők egy életvidám, jókedvű demonstrációt tartottak ma. Az előzmények: itt
Örülök, hogy ott lehettem.
Nem vagyok hívő, de a szabadsághoz – amiben viszont hiszek – hozzátartozik mások hitének tisztelete. A mindenre rátelepedő arrogáns hatalomvágy jellemzi a mai hatalmat, és a mások szabadságának a semmibevétele.
Ez a megmozdulás a számomra azt mutatta meg, hogy a hitet és a szabadságvágyat nem lehet eltaposni.
Nagyon vigyáztak ám ránk:
*
Címkék:
Krisna-tudatú Hívők,
Vallásszabadság
2011. november 19., szombat
Versmaraton **** József Attila védelmében 2.
*
Kint voltam, de nem mondtam verset – fényképeztem.
Pedig szívem szerint mondtam volna: egy összeállítást néhány versből, versrészletből:
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
-
Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.
Lehet, hogy szerelme
földerül majd mással,
de az is ringassa
ilyen ringatással.
-
Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.
-
Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifőztünk,
s emberből emberbe szalad.
-
Már régesrég rájöttem én,
kétéltü vagyok, mint a béka.
A zúgó egek fenekén
lapulok most, e költemény
szorongó lelkem buboréka.
Gondos gazdáim nincsenek,
nem les a parancsomra féreg.
Mint a halak s az istenek,
tengerben és egekben élek.
Tengerem ölelő karok
meleg homályu, lágy világa.
Egem az ésszel fölfogott
emberiség világossága.
-
Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!
-
Repedt kályhámon macska ül.
Ne hadd, hogy szomorú legyek
ne hagyj motyognom félszegül
mikor az Istenhez megyek.
*
Tél van, puhán jár, mint a köd
a sikló, soknyákú kegyenc –
kékorru katonák között
polgár vagyok-e, vagy fegyenc!
-
Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes
bársony-penész pihézze melledet.
Nézz a magányba, melybe engem küldesz.
Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet.
-
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
Néhány kép a mai délelőttről: verset mondók vagy éneklők és hallgatók.
Civilek. Kultúremberek, polgárok.
Ők valóban polgárok!
És gyanítom, ők nem ábrándoznak az 1944-es állapotokról!
*
Kint voltam, de nem mondtam verset – fényképeztem.
Pedig szívem szerint mondtam volna: egy összeállítást néhány versből, versrészletből:
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
-
Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.
Lehet, hogy szerelme
földerül majd mással,
de az is ringassa
ilyen ringatással.
-
Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.
-
Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifőztünk,
s emberből emberbe szalad.
-
Már régesrég rájöttem én,
kétéltü vagyok, mint a béka.
A zúgó egek fenekén
lapulok most, e költemény
szorongó lelkem buboréka.
Gondos gazdáim nincsenek,
nem les a parancsomra féreg.
Mint a halak s az istenek,
tengerben és egekben élek.
Tengerem ölelő karok
meleg homályu, lágy világa.
Egem az ésszel fölfogott
emberiség világossága.
-
Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!
-
Repedt kályhámon macska ül.
Ne hadd, hogy szomorú legyek
ne hagyj motyognom félszegül
mikor az Istenhez megyek.
*
Tél van, puhán jár, mint a köd
a sikló, soknyákú kegyenc –
kékorru katonák között
polgár vagyok-e, vagy fegyenc!
-
Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes
bársony-penész pihézze melledet.
Nézz a magányba, melybe engem küldesz.
Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet.
-
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
Néhány kép a mai délelőttről: verset mondók vagy éneklők és hallgatók.
Civilek. Kultúremberek, polgárok.
Ők valóban polgárok!
És gyanítom, ők nem ábrándoznak az 1944-es állapotokról!
*
Címkék:
József Attila,
Versmaraton
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)