-
Szeretem a szabad természetet.
A tágas rétet, az erdőt. A szél susogását a levelek között, a madárhangokat.
Ez biztos azért maradt meg bennem, mert gyerekkorom nagy részében falun éltem, Piszkén. Egyik oldalon a Duna: nyáridőben folyvást ott csatangoltunk a bokrokkal benőtt vízparton, és tavasszal azon versengtünk, melyikünk merészkedik elsőnek a vízbe. Mezítláb szaladgáltunk a puha libapimpóval benőtt részeken – minden nyáron összeszedtünk néhány méhcsípést. A még zsenge nyárfavesszőből sípot faragtunk, meghajlított gombostűvel sneciztünk, rágcsáltuk a papsajtot.
A másik oldalon, a falu fölött a Kálvária domb, ha elhagytuk, már kint is voltunk a határban. Nem számított lopásnak, ha megszomjazva letéptünk egy-egy paradicsomot – azok még igazi, lédús paradicsomok voltak! – de az sem, ha nyár vége felé, amikor még tejes a kukorica, párat rőzseparázson megsütöttünk. Tudtuk, az erdőben merre van a málna, hol van friss forrásvíz, és ha úgy hozta a szükség, lapulevéllel töröltük meg magunkat.
Aztán az életem úgy alakult, hogy a kőrengetegbe kellett költöznöm, de valahányszor hazautaztam, kiérve a városból, szemem szinte rátapadt a busz vagy a vonat ablakára, szomjasan ittam, szívtam magamba a zöldet. Ilyenkor jöttem rá, hogy ez mennyire hiányzik, milyen természetellenes, hogy csak az aszfaltot és a házfalakat látom hétszámra.
Sajnáltam, sajnálom azokat a gyerekeket, akik úgy nőnek fel, hogy nem tudják, milyen a faágon ücsörögve enni a friss cseresznyét, akik csak a játszótéri mászókát ismerik, és nem ábrándoztak fenn a diófa lombjának rejtekében, egy vastagabb ágon, hátunkat a törzsének vetve. Akik csak a verebet ismerik, és nem neveltek fel fészkéből kipottyant rigót.
Ha tehettem, ezért vittem ki a lányaimat is a városból, ezért kószálok ma is a városon kívül.
A vadvirágokat szeretem.
Újra és újra meglepődöm, ha egy, azelőtt még nem látott növényre bukkanok: mintha egy új kis világot fedeznék fel. Pár hete is így jártam Fóton, amikor ezt a fura valamit megláttam. Némi kutakodás és kérdezősködés után tudtam meg, hogy üstökös gyöngyike bimbós állapotban:
![](//3.bp.blogspot.com/_C2M4JIVP3OA/TBOo6-XSXPI/AAAAAAAAB9o/bWYOmAPxudA/s400/%C3%9Cst%C3%B6k%C3%B6s+gy%C3%B6ngyike,+bimb%C3%B3s+IMGP9300m.jpg)
Eltelt két hét, és íme, kinyílt:
![](//3.bp.blogspot.com/_C2M4JIVP3OA/TBOogZwEceI/AAAAAAAAB9g/s9q_FXJoYPY/s400/%C3%9Cst%C3%B6l%C3%B6s+gy%C3%B6ngyike+IMGP9568-1m.jpg)
A harangvirágból még itt, a város környékén is annyi féle van! Ilyen a pongyola harangvirág:
![](//1.bp.blogspot.com/_C2M4JIVP3OA/TBOoBMDf7KI/AAAAAAAAB9Y/WEV20WIb5E4/s400/Pongyola+harangvir%C3%A1g+IMGP9385m.jpg)
Ez pedig a baracklevelű harangvirág:
![](//4.bp.blogspot.com/_C2M4JIVP3OA/TBOnbrN4dxI/AAAAAAAAB9Q/KWKniTTZYps/s400/Baracklevel%C5%B1+harangvir%C3%A1g+IMGP9630m.jpg)
![](//1.bp.blogspot.com/_C2M4JIVP3OA/TBOnDauy-WI/AAAAAAAAB9I/uqH31BA4Uaw/s400/Baracklevel%C5%B1+harangvir%C3%A1g+IMGP9628m3.jpg)
Pár napja fedeztem fel magamnak a borsos varjúhájat:
![](//2.bp.blogspot.com/_C2M4JIVP3OA/TBOmjLvcgVI/AAAAAAAAB9A/k9dnrX-d1Vs/s400/Borsos+varj%C3%BAh%C3%A1j+IMGP9534.jpg)
![](//3.bp.blogspot.com/_C2M4JIVP3OA/TBOmEIoV1oI/AAAAAAAAB84/wzpISwJzus8/s400/Borsos+varj%C3%BAh%C3%A1j+IMGP9590-1vm2.jpg)
Az elmúlt napok számomra legizgalmasabb felfedezése ez a kis apróság, a taréjos csormolya
![](//1.bp.blogspot.com/_C2M4JIVP3OA/TBOlH4Y4CBI/AAAAAAAAB8o/I0v5hgUCCjE/s400/Tar%C3%A9jos+csormolya+1.+IMGP9601-1.jpg)
![](//3.bp.blogspot.com/_C2M4JIVP3OA/TBOkwyrKImI/AAAAAAAAB8g/CG5wVSDvK2o/s400/Tar%C3%A9jos+csormolya+2.+IMGP9603-2m2.jpg)
![](//4.bp.blogspot.com/_C2M4JIVP3OA/TBOkPX3BPHI/AAAAAAAAB8Y/h-LyYCvxZos/s400/Tar%C3%A9jos+csormolya+3.+IMGP9592m.jpg)
![](//2.bp.blogspot.com/_C2M4JIVP3OA/TBOj1EIw3OI/AAAAAAAAB8Q/2_bNqf8d7ZU/s400/Tar%C3%A9jos+csormolya+5.+IMGP9594m.jpg)
![](//4.bp.blogspot.com/_C2M4JIVP3OA/TBOjZCFOloI/AAAAAAAAB8I/x97euxp_zXA/s400/Tar%C3%A9jos+csormolya+6.+IMGP9645-2m.jpg)