Katt a képre + F11
Vannak elcsépelt és félreértett mondatok,
kifejezések. Meg jelszavak.
Gyakran idézik és szinte mindig hibásan Bibó
mondatát, miszerint a demokrata nem fél. Holott Bibó nem a félelem nélküliséget
tekintette a demokrata jellemzőjének. A kelet-európai kisállamok nyomorúsága c.
művében így fogalmazott: ”Demokratának
lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más
véleményűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az
ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, a lekicsinyléstől …”
Ugye, hogy mást jelent!
Pár sorral később azt írja, Közép- és
Kelet-Európa országai nem voltak kész, érett demokráciák és a fenti félelmek
eredménye „a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség
»bérenc«-einek, az »áruló«-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a
rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése …”
Ismerősnek tűnik?
De valójában nem erről akarok most beszélni,
hanem egy másik közkeletű félreértésről. A helyzet félreértése,
félreértelmezése súlyosan bénítja a közéletet, főleg, ha az szándékos.
Parászka Boróka hívta fel a figyelmet
Kőszeghy Ferenc HVG-ben megjelent írására. Ebben Kőszeghy a baloldal politikai
vámpírjainak nevezi az értelmiségi találkozókon ágáló, a 2010 előtti világ
különböző politikai formációkhoz köthető tagjait, akik úgymond ezzel a
tevékenységgel a baloldali politizálás elől szívják el az erőt.
Ezt én kiegészíteném azzal, hogy legalább
ennyire, ha nem még inkább káros, a magukat baloldaliként definiáló pártok
tevékenysége, sőt, egyáltalán a léte. Mert mi az, hogy baloldal? Mi jellemez
egy baloldali pártot? Kőszeghy példaként említi a múlt század eleji Német
Szociáldemokrata Pártot, amelyik egy kvázi ellentársadalmat hozott létre „belső segítségnyújtással, önálló szabadidős, sport és kulturális
intézményekkel, sőt önálló kultúrával, … És
mindemellett folyamatos volt e tagok politikai képzése, hogy mindazok,
akik egy jobb élet reményében csatlakoztak, segíthessék ennek az életnek a
kivívását, megvédését, kiterjesztését.”
Létezik Magyarországon ilyen törekvés? A magyarországi,
baloldaliként definiált pártok közül melyikre lehetne ezt elmondani?
A magukat baloldalinak nevező pártok egymással és saját
belső problémáikkal vannak elfoglalva. No, meg zajlik az egok harca. A
kormánypárt farvizén próbálnak előrejutni: tevékenységük a kormány
intézkedéseire, a Fidesz egyes akcióira, botrányaira adott válaszban merül ki. Meg
abban, hogy a Fidesszel versenyezve milyen újabb hangzatos jelzős szerkezetet aggassanak
a másikra. És persze – mivel önálló gondolatuk, saját, tömegeket megmozgató
akciójuk nincs – ha feltűnik egy tiltakozó mozgolódás vagy mozgalom, rögvest
rárepülnek, főleg, ha ez média megjelenést is eredményezhet a számukra. (Lásd
pl. a CEU tüntetések vagy a „Rabszolga törvény” elleni tüntetéssorozat, ami
aztán a „fehér sapkás” párt-amazonok fellépése után be is fulladt.)
A jelszavakon kívül átfogó jövőképpel, vízióval,
alternatívával nem találkozhatunk.
Az átlagember, a közvélemény velük azonosítja a
„baloldalt”. Csoda, ha hideg futkos a magyar választópolgár hátán, ha
meghallja, baloldal? Érthető, ha a peremre került, hátrányba szorított rétegek
nem érzik magukénak. Ezért mondom azt, hogy ezek a pártok vámpír módjára elszívják
a lehetőséget a lecsúszott, a leszakadó rétegeknek reményt nyújtó valóban
baloldali formáció(k)tól.
Baloldali indíttatású elméleti, tudományos műhelyek
léteznek, de ezek értelemszerűen nem érik el a lakosság széles rétegeit.
Működnek ugyan aktív, a legelesettebbek képviseletét,
segítését, oktatását felvállaló és végző civil csoportok, melyek a baloldal
csíráinak nevezhetők: „A város mindenkié” alakult elsőként 2008-ban, majd ebből
nőtt ki a „Utcáról Lakásba Egyesület”, az „Utcajogász Egyesület” és a „Közélet
Iskolája”, de ők, bár tiszteletre méltó elánnal, szisztematikusan építkeznek, egyelőre
alig vehetők észre a széles nyilvánosság számára.
A napi hírekben nem ők szerepelnek, hanem az, melyik
„baloldali” párt szipkázott át újabb tagokat vagy mit nyilatkozott valamelyik
aktuális ügyről. Ezért nevezem ezzel az átvett kifejezéssel elsősorban őket a politika,
a közélet vámpírjainak.
A fenti képet a Város Mindenkié lakásmenetén készítettem
2014-ben.
