Az első kép még a kezdés előtt fél órával készült. Később már dugig megtelt a környék.
Majdnem mindenkitől sikerült engedélyt kérnem a felvétel elkészítéséhez. Ha valakit mégis zavarna az itt megjelent képe, és üzenetet küld, azonnal eltávolítom.
Ki vagyok én? Éltem, szerettem,
dolgoztam. Viszontszerettek - született három lányom. Becsaptak, volt, akit én csaptam be. Sok helyen, sokféle munkám volt: voltam bányalakatos, szerszámszerkesztő, vezettem céget. Szerettem a munkáimat, örültem, ha megoldottam valamit. Mégis, ma már tudom, ez csak a felület, csupán egy része az énemnek. Az vagyok, ami itt látható, olvasható.
Korábban is igyekeztem magam képekben kifejezni.
Ebben a blogban nem csak a legfontosabb képeimről lesz szó. Lesznek érzések, kérdések, gondolatok, amit írásban fogalmazok meg.
Beszámolok az általam fontosnak ítélt eseményekről is, dokumentálva azokat.
Az itt közölt képek és szövegek B. Molnár Béla szellemi tulajdonát képezik. Bármilyen felhasználásuk a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően csak a szerző engedélyével lehetséges.
A képekre kattintva azok nagy méretben is láthatók.