"Az eszmék kiürültek, közhelyekké silányultak, mindenkit csak a hatalom megszerzése és megőrzése érdekel, méghozzá minden áron. Egyre inkább mélyül a szakadék a polgári társadalom és a politikai elit között, s emiatt újabb, a korábbinál körmönfontabb veszélyek fenyegetik a demokráciát"
A Krisna-tudatú Hívők egy életvidám, jókedvű demonstrációt tartottak ma. Az előzmények: itt
Örülök, hogy ott lehettem.
Nem vagyok hívő, de a szabadsághoz – amiben viszont hiszek – hozzátartozik mások hitének tisztelete. A mindenre rátelepedő arrogáns hatalomvágy jellemzi a mai hatalmat, és a mások szabadságának a semmibevétele.
Ez a megmozdulás a számomra azt mutatta meg, hogy a hitet és a szabadságvágyat nem lehet eltaposni.
Ki vagyok én? Éltem, szerettem,
dolgoztam. Viszontszerettek - született három lányom. Becsaptak, volt, akit én csaptam be. Sok helyen, sokféle munkám volt: voltam bányalakatos, szerszámszerkesztő, vezettem céget. Szerettem a munkáimat, örültem, ha megoldottam valamit. Mégis, ma már tudom, ez csak a felület, csupán egy része az énemnek. Az vagyok, ami itt látható, olvasható.
Korábban is igyekeztem magam képekben kifejezni.
Ebben a blogban nem csak a legfontosabb képeimről lesz szó. Lesznek érzések, kérdések, gondolatok, amit írásban fogalmazok meg.
Beszámolok az általam fontosnak ítélt eseményekről is, dokumentálva azokat.
Az itt közölt képek és szövegek B. Molnár Béla szellemi tulajdonát képezik. Bármilyen felhasználásuk a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően csak a szerző engedélyével lehetséges.
A képekre kattintva azok nagy méretben is láthatók.