Pénteken, május 6-án kellemes idő kínálkozott kimenekülni a városból. Túlságosan éles volt ugyan a fény, de legalább majdnem szélcsend volt, a szél a növények makrofotózását ugyanis igencsak megnehezíti. Ócsa mellé, a Selyemrét felé vezető tanösvény melletti láperdőbe mentem, és nem csalódtam. Ilyenkor sajnálom, hogy nem ismerem a madarakat, fantasztikus koncert fogadott. (Sajnos a szúnyogok is erőteljesen működtek már.)
Beljebb szépen sárgállott már a mocsári nőszirom. Az előző bejegyzésbe tettem fel az itt készült képek egy részét.
Minden évben fényképezem valahol a fekete nadálytőt (Symphytum officinale), most sem tudtam csak úgy elmenni mellettük.
Némelyik képre érdemes rákattintani.
Az út mellett most kezdett virágozni a kányabangita (Viburnum opulus).
Az erdőből kiérve, bal oldalt szántás, jobbra nedves rét. Itt találkoztam a szeplőlapuval (Cerinthe minor).
Visszafelé, bent, a láperdő vízzel borított részén megláttam, és megpróbáltam megközelíteni a kiterjedt mocsári békaliliom mezőket (Hottonia palustris). Arra nem voltam felkészülve, hogy térdig vízben gázoljak, így egy kidőlt fa ágain egyensúlyozva - így is a vízbeesést kockáztatva - tudtam csak valamennyire közelebb menni. (Még április elején találkoztam itt valakivel, aki derékig érő halászcsizmában gugolt a vízben, és úgy fényképezte a gólyahírt. Akkor csendben megmosolyogtam, most viszont megértettem, és egy kicsit irigyeltem is a felszerelését.)
*
