Lánclevél

Ma kaptam egy lánclevelet. Ezeket általában olvasatlanul törlöm, ezt viszont egy kedves ismerősöm küldte, és elolvastam.
Örülök, hogy elolvastam.

Bekopizom, ahogy kaptam:


A hajlott hátú néni

Egy motoros küldte ezt a levelet. Azt hiszem, nem kell
hozzá kommentár.

"Túrázásaink során a székelyderzsi Erődtemplom falánál
induláshoz készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy
fekete ruhás,
fejkendős, hajlott hátú néni. Egészséget kívánt, majd
megkérdezte honnan jöttünk. Amikor válaszoltunk, ezt
kérdezte:
- És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek
mondják?
Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:

"Járjatok be minden földet,
Melyet Isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!... aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradna k ott lenn.
Vagy ha éppen a véletlen
Föltalálja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S áldicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!...
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!
Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
"Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván." -
Óh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?

(Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet)


Majd folytatta:
- "Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?"
Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy
fogadjunk el tőle valamit. A szatyrában volt pár tojás
és négy, azaz négy szelet kalács.
Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget
kívánt, és elcsoszogott.
Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni!!!
Én pedig leültem a székelyderzsi Erődtemplom falához,
és olyat tettem, ami rohadtul nem illik bele egy 40
körüli, erősen borostás
túramotoros imidzsébe. Kijött a könny a szememből.
És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal és
jobboldali politikusnak nevező, gátlástalan gazemberek,
akik fröcsögő nyállal próbálják
fekete-fehérre mosni az agyunkat, akik megosztanak,
nem összekötnek, akik személyes érdekharcukkal több kárt
okoznak ennek az
országnak, mint eddig bárki. Csak egyetlen egyszer
jönnének el ide, és hallgatnák meg, ahogy egy 88 éves,
görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a boltból
hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad
vadidegen embereknek.
talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor,
ott, én.
Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért
tette őket oda, ahol vannak, és hogy mi dolguk a világban."