*
A székelydályai református templom
szentélyének boltozatfestése
(A képek a szöveg után láthatók.)
„Magyarország
nem ismeri Erdélyt!” – idézi Kazinczyt
Balogh Jolán Az erdélyi renaissance című
könyve bevezetőjében. A megállapítás ma is aktuális. Az Erdélyben megtalálható
nagyszámú művészeti emlék kultúránk elválaszthatatlan része; önismeretünk
csorbul, és magunkat szegényítjük azzal, hogy nem ismerjük őket.
Van
néhány műalkotás, ami csak a legnagyobbakhoz mérhető. Ezek közé tartozik a
székelydályai református templom szentélyének boltozatfestése, ami
egyedülvalóságában, művészi színvonalával rendkívül jelentős kultúrkincs. Ennek
ellenére, nemhogy széles körben, de – megkockáztatható – még szakmai körökben
is ismeretlen.
Székelydálya
Székelyudvarhelytől mintegy 20-25 km-re van, mégis távoli, elzárt község.
Kerített temploma keletelt, hármas térfűzésű, igen harmonikus összhatású
épület. A hajó a XIII.-XIV. század fordulóján, a szentély késő gótikus
stílusban a XV. század végén épült, magasba szökő karcsú tornyát a XIX. század
első éveiben emelték. A templom kőkerítése a XVIII. század második feléből
származik.
Székelydálya, 2008. pünkösd
A
kőkerítés nyugati bejáratától a toronyig épített portikuszon és a toronytéren
át juthatunk az épületbe. Amikor néhány éve Székelydályán jártam, és a
templomajtót nyitva találva beléptem, teljesen felkészületlenül ért a látvány
lenyűgöző hatása. A környékbeli, a bögözi, a székelyderzsi templomok méltán a legszebbekként
emlegetett - igaz, jóval korábbi –
falfestményei (Szent László legenda,Utolsó
ítélet) után a teljesen profán, reneszánsz életörömmel tobzódó, buja
növényi ornamentika megdöbbentett. A szentély boltozatát teljes egészében
beborítják a festett motívumok.¹ Lehet, hogy valamikor az oldalfalakra is
kiterjedt, de erre közvetlen adat nem utal. A boltozat festését – ellentétben a
környékbeli többi falképpel – nem kellett a mész alól kibontani, amióta
elkészült, látható.
A
felület összhatása zöld, enyhén sárgászöldbe hajló. A növényi ornamentika
mintha nem azonos mértékben takarná a bordák által határolt egyes mezőkben a
háttérszínezést. A háttérszínezés is változik, egyes mezőkben halványzöld,
másutt okker, van, ahol sötétebb zöld, megint másutt sötétbarna vagy fekete. Az
indák vonalvezetése, a levelek rajzolata, a levélkötegek indítása és
kialakítása is mutat különbségeket. A növényi minták és az alakok feketén
kontúrozottak. A levelek, indák, virágok nem stilizáltak, igen plasztikusak. Az
indákon, leveleken – de például Szeben címerében
a koronán és a kardon is – az élfényeket fehér ecsetvonás adja és feketével
vonalkázottak az árnyékos részek, például a visszakunkorodó levelek belső fele.
Érdekes, hogy ez az árnyalás nem minden mezőben azonos gondosságú. Saját
színével – sötétebb barnával – árnyalt a Barlabássi
címeren a bölényfej és a csillag. Az egyik mezőn a növényi minták barna
árnyékot vetnek az okker háttérre. A boltozat bordái is festettek, homorúra
profilozott oldalukon barna, fehér végződésű a levéldísz. A barna alapszín az
egyes bordákon középbarna, másutt élénk rozsdabarna. A bordák éle egyszínűre
festett, de ez is változó: rozsdabarna vagy zöld.
A
növényi díszből nyolc címer emelkedik ki, az északi oldalon a diadalívtől a
szentélyzáródás felé: Segesvár (?), Brassó címere, az úgynevezett egyesített
székely címer és Magyarország Jagelló-kori címere.
A déli oldalon szintén a diadalívtől indulva: a magyar címer a vágásokkal, Szeben
(?), egy megfejtetlen címer (vörös pajzson három összekapcsolódó fehér
hárslevél), Barlabássi Lénárd alvajda
címere. Ez utóbbi alapján Balogh Jolán a mű keletkezését 1501 és 1525 közé
teszi.²
A
buján hajladozó levélszövevény között, szinte annak részeként zölddel
megfestett alakok, arcok tűnnek fel: az egyik mezőben egy kaftános, turbános
török alak, másutt egy szakállas fej profilban és közvetlenül alatta egy
groteszk arc, a szájából „kinövő” vastag inda miatt erőteljes ráncokkal, vállán
szőrmegallérral. Egy másik mezőben egy kalapos fiatal férfi, miközben szinte
fellép a boltozat bordájára, kezével az egyik indába kapaszkodik. Felette, az
inda lehajló, elvékonyodó végén virágkehelyben kedves, kendős leányalak áll,
egyik kezében guzsaly, másik kezével, mintha a fonal végét fogná. A leányalak
egyébként aránytalanul kisebb, mint a kalapos férfi. Elhelyezésükből, a lány
tekintetéből egyértelmű az összetartozásuk. (Ne feledjük közben, ez a profán
jelenet egy templom legszentebb helyén látható!) Lehet, hogy a kalapos férfiban
a boltozat (egyik?) festőjét tisztelhetjük, aki kedvesét is megörökítette?
A
közeli Székelyderzs unitárius templomában az egyik falkép tarzuszi Saul
megtérését ábrázolja. Az egyik alak kezében zászló van, azon felirat. Innen
tudjuk a donátor nevét és a keletkezés évét: 1419. A festő ugyanakkor
azt is tudatni kívánta az utókorral, hogy miközben a feliratot festette, egy
kisleányra gondolt. (Az alakok között ez egyik arcot V. Drâguţ a festő
önarcképének tartja.³) Ha egy évszázaddal korábban ez így a falra kerülhetett,
talán nem túl merész a székelydályai jelenetről írt feltételezés.
Az
az osztatlan keresztmező, amelyiken egyik oldalon a fehér „hársleveles” címer,
a másik oldalon a székely címer van, a „hársleveles” címerpajzs felső részétől
a gyámkőig, a másik oldalon a címerpajzs alsó része és a gyámkő közötti rész
felezőjétől le a gyámkőig vagy befejezetlen, vagy valamilyen hatásra elpusztult
a már megfestett mezőrész mintafestése. Első ránézésre úgy látszik, mintha befejezetlen
lenne, ezt látszik megerősíteni a hársleveles „címer” alatti fehér kontúrrajz,
ami előrajzolásnak vélhető, és ebből következtetni lehet arra is, hogy valami
megakadályozta a festés befejezését. (Erre Szapolyai és a közszékelyek Homoród
menti 1521-es véres ütközete egy a lehetséges okok közül.4)
A
tüzetesebb vizsgálat viszont azt mutatja, hogy a vörös alapon halványan ugyan,
de látszanak a fekete inda- és levélkontúrok, a fehér vonalak ezt igyekeznek
követni, de van, ahol durva tévedés fedezhető fel. A „hársleveles” címer
mindenesetre hiányosnak látszik. Nagyon érdekes a pajzs felett látszó széles,
vörös ecsetvonás, ami mintha egy nagyobb címerpajzs indítása lenne.
A
székelydályai boltozatfestést Balogh Jolán német – főleg dél-tiroli – művektől
eredezteti, de megállapítja, hogy a növényi ornamentika alkalmazási módja, az
alakok és fejtípusok ellentétesek a szász művészettel. 5 Az általa
említett Sterzing – ma Vipiteno – melletti Reifenstein vár zöld terme
falfestésének keletkezését a mai német művészettörténeti irodalom 1499-re
teszi.6
Az
újabb kutatások feltárták, nemcsak Dél-Tirolban találhatók ebből a korból
származó, növényi ornamentikával megfestett falfelületek. Például a zólyomi
várban láthatók rossz állapotú maradványok, és 1954-ben szabadították ki a mész
alól Besztercebányán a Thurzó ház viszonylag épen megmaradt falképeit. Ezek a
székelydályainál, de a reifensteininél is korábbiak, a Thurzó ház falfestése a
XV. század 60-as vagy 70-es éveiben keletkezhetett.7
Dél-Tirol
és a valamikori Felvidék késő gótikus falfestményeinek mintavilága a
székelydályainál sokkal stilizáltabb. Székelydályán a festmény boltozatán az
ornamentális festés kiteljesedett, már reneszánsz elemekkel gazdag, gyönyörű
alkotását csodálhatjuk, ahol a növényi részletek, az egyes virágok megfestése
sokkal természetközelibb. A stíluseredet és az egyes művek közötti összefüggés
részletes feltárása még további kutatást tesz szükségessé. Egyéb megoldatlan
kérdések is vannak.
A
„hársleveles” címer problematikájáról már volt szó. Nem tudni, milyen kapcsolat
volt a székely faluközösség és a címerekkel jelzett szász városok között. A
középkor végén Székelydálya jelentős helység volt, Udvarhelyszéken egy
összeíráskor itt jegyezték fel a legtöbb szabad székelyt.8 Ez is
magyarázhatja a templom gazdag díszítését. Balogh Jolán hívta fel a figyelmemet9
arra, hogy Erdélyben ilyen
címeregyüttes Székelydályán kívül csak kevés helyen található. Ez nemcsak
Székelydálya akkori kiemelkedő szerepére utal – aminek okai egyelőre homályosak
- , de azt is kérdésessé teszi, hogy a faluközösség lett volna a megrendelő. A
címeregyüttes, a címerek egymásmellettisége olyan, igen művelt donátort sejtet,
aki alapos államjogi, székely közjogi ismeretekkel bírt, szoros kapcsolata volt
az erdélyi szászokkal és feltételezhető, hogy magas állású személy volt.
Kilétének felderítéséhez segítséget nyújtana a „hársleveles” címer megfejtése.
Addig már sikerült eljutni, hogy ez a címer is a szász nemzettel való
kapcsolatot jelzi.
Az
biztos, hogy egy ilyen kvalitású művész, mint aki a székelydályai szentély
boltozatát megfestette, másutt is alkotott. Egyelőre ennek semmi nyoma, és
semmi remény a szóba jöhető helyeken a falkutatásra.
A
megoldatlan kérdések közül csak néhányat soroltunk fel. A művet körüllengő
titkok nem homályosítják el magát a művet. Az friss színeivel ott tündököl, ott
él a szentélyboltozaton: a falu lakói vasárnaponként alatta imádkoznak, ezt a
boltozatot tölti be zsoltáros énekük, ami nemcsak Urukat dicséri, de a
munkálkodó, földjéhez és kultúrájához ragaszkodó ember elpusztíthatatlanságát
is hirdeti.
B. Malmos Balázs
Jegyzetek
1 A műről legrészletesebben Balogh Jolán: Az erdélyi renaissance (Kolozsvár, 1943)
és Dávid László: A középkori
Udvarhelyszék művészeti emlékei (Bukarest, 1981) c. művében írt
2 Balogh Jolán: im. 301. o.
3 Dávid László: im. 271. o.
4 Ferenczi Géza: „Kik jogaikért küzdöttek …” A Hét (Bukarest), 1980. június 6.
5 Balogh Jolán: im. 117., 118., 301. o.
6 Der
Kunst: Der Brockhaus II. 486.
o. Wiesbaden, 1983.
7 Lajta Edit:
A beszercebányai Thurzó ház
falképei. Művészettörténeti Értesítő. 1966. 1-10.
Eva Ďurdiakova:
Die spätgotische ornamentale Wandmalerei
in der profanen Architektur der Slowakei. Ars, Bratislava, 1971. 143. o.
8 Dávid László: im. 265. o.
9 Balogh Jolán közlései, tanácsai és
megtisztelő biztatása igen nagy segítséget jelentett a számomra, amit nagyon
köszönök.
_
A fenti írás a hajdani „MŰVÉSZET” c.
folyóirat 1988. évi 7. számában jelent meg, nyomdai okokból sajnos elég sötét
illusztrációkkal.
A cikket „B. Malmos Balázs” álnéven
jegyeztem, mert nem akartam az akkori román hatóságok beutazást tiltó listájára
kerülni.
Balogh Jolán 1988. október 12-én
meghalt.
A templomot először, ha jól emlékszem,
1984 nyarán mutatta meg nekem az akkor Kányádban tanító, és az óta tragikusan
fiatalon meghalt jó barátom, Szallós Kis
Ferenc. Sokat tett azért, hogy a templom folyamatosan romló állapotára
felhívja a figyelmet, segítséget és lehetőséget kerítsen a felújításra.
Balogh
Jolán mellett az ő emlékének ajánlom ezt a munkámat.
1991-ben – némi közreműködésem
eredményeképpen - az akkori (magyar) Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei
felmérték a templom állapotát¹, ami elsősorban statikai szempontból látszott
veszélyeztetettnek. Az állapotfelmérés után Szallós Kis Ferenc és Bencze
Ferenc, az akkori székelydályai református tiszteletes elérte, hogy
megkezdődjön a templom felújítása. Ennek
eredményeként sajnos jó néhány évig használhatatlan volt a templom, de a
statikai problémát sikerült megoldani, igaz, azon az áron, hogy az oldalfalakat
acélrudakkal fogták össze, ezért azok a felvételek a szentélyről, melyek itt
láthatók, ma már így nem lennének elkészíthetők. Újrafedték a templomot és a
toronysisak is megújult. A belső falakon falkutatást kezdtek, és több középkori
falfestmény maradványa is napvilágra került.(Lásd: Jánó Mihály: A székelydályai református templom kutatása in: Műemlékvédelmi szemle 1993. 1. 25-46. o.)
A cikkben leírt alakok és címerek
mellett érdekes állatalakok is feltűnnek. A 17. és 18. képen látható „kalapos
ember” indába kapaszkodó kezétől rögtön balra, kissé lejjebb, elmosódva ugyan,
de kivehető egy vörösesbarna mókus (?), a 16. kép jobb alsó részén egy hal
úszik el a fal felé. Kár, hogy a feje már eltűnik a mész alatt.
Az itt következő képeket jómagam
készítettem Székelydályán, Segesváron és Besztercebányán. Az évszámmal nem
jelölt felvételek 1987-ben készültek.
A szász címerek (1., 2. és3.): Siebmacher΄s
Wappenbuch IV./12-ből.
Jegyzet
1
Schönerné Pusztai Ilona, Dr. Vándor András, Muka István, Dr. Vándor Andrásné
(fotómelléklet: Galacanu Efsztátia): Előlap
a székelydályai református templom munkáihoz (1991. május) (Kézirat)
Budapest,
2008. január 5.
Megjegyzés
A
képanyag - a fenti tanulmánnyal együtt - 2009. januárjában Budapesten,
Újpalotán, 2010. januárjában Székelyudvarhelyen, majd még azon a nyáron
Székelykeresztúron önálló kiállításként szerepelt.
Budapest,
2012. április 30.
B.
Molnár Béla
Frissítés: az említett, Vipiteno melletti Reifenstein vár "Zöld szobájának" képei itt láthatók:
http://latogato.blogspot.com/2017/07/vipiteno-castel-tasso-zold-szobaja.html
Frissítés: az említett, Vipiteno melletti Reifenstein vár "Zöld szobájának" képei itt láthatók:
http://latogato.blogspot.com/2017/07/vipiteno-castel-tasso-zold-szobaja.html
Lásd még a templom restaurálásáról:
(A nagyobb méret érdekében kattintás a képre és F11)
A szentély a hajóból (1987.)
Északi oldal
Északi oldal Segesvár és Brassó címerével
Északi oldal
Északi oldal
Északi oldal, az egyesített székely címerrel és a Jagelló-kori országcímerrel
Északi oldal, szentélyzáródás
Részlet az előző mezőből
Szentélyzáródás
Szentélyzáródás
Szentélyzáródás
Szentélyzáródás, déli oldal
Részlet az előző mezőből (2008. pünkösd)
Déli oldal, Barlabássi Lénárd alvajda címere és az un. "hársleveles" címer
Déli oldal
Déli oldal, Szeben címere és a magyar címer a vágásokkal
Déli oldal
Brassó címere
Az egyesített székely címer
Magyarország Jagelló-kori címere
A magyar címer a vágásokkal
Szeben címere
Az un. "hársleveles" címer
Barlabássi Lénárd alvajda címere
Szász címerek 1.
Szász címerek 2.
Szász címerek 3.
Szász címerek 4. Segesvár, Óratorony
Szász címerek 5. Segesvár, Óratorony
Besztercebánya, Thurzó-ház
A szentély a hajóból (2008. pünkösd)
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése