Az Elátkozott emlékműről – kicsit másképp

Erről a förtelemről, a körülötte zajló vitáról, tiltakozásról sokan elmondták már, hogy nem zsidó, hanem magyar ügy, mégis elsősorban zsidó problémaként tekintenek rá a legtöbben.

Azt ugyan többen felemlítik, nem 44-es történetről van szó, az csak a tragikus végkifejlet volt. Már a 20-as évek elejétől kiverték a zsidó hallgatókat az egyetemekről, különféle „nemzeti” szövetségek (ismerős a jelző?) – mint az orvosoké, építészeké – már listázták zsidó kollégáikat. Egymás után alakultak antiszemita szervezetek, a lapok tele voltak antiszemita írásokkal – sok, a ma is magasan jegyzett népi írók tollából - az egész társadalmat átitatta az antiszemita métely.

Ötletből is sok volt, ezek csak annyiban tértek el egymástól, hogy a vagyonuktól megszabadított honfitársainkat Madagaszkárra, Afrikába vagy valahova keletre kellene-e deportálni.

Szép hazánkban ugyan még ezzel sem nagyon akarnak szembenézni, a kormányfőtől annyira futotta, a magyar állam 44-ben nem védte meg zsidó polgárait.

Mégis, úgy vélem, tágabb összefüggésben kell vizsgálni a kérdést.

Nem kerülhető meg a „Trianon-trauma.” Közeledik az Első világháború kitörésének 100. évfordulója. Előzményeihez tartozik a balkáni népek mozgolódása, nemzeti törekvéseik. Nem hanyagolható el annak vizsgálata, az Osztrák-Magyar Monarchia, a magyar uralkodó elit miként viszonyult a nemzeti kisebbségekhez, melyek összlétszáma a Magyar Királyság lakosságának hozzávetőlegesen 50%-át tették ki.

Magyarország a békeszerződések legnagyobb vesztese lett. Az összeomlás után hazánk elveszítette korábbi területének 2/3-át, ez az érzelmi és gazdasági sokk határozta meg a továbbiakat. A magyar uralkodó osztály és az intelligencia képtelen volt a helyzetet elfogadni, feldolgozni, hibáival szembenézni. Az Antanthatalmakat, a környező országokat – és azok népeit! – tette felelőssé a veszteségért. Igen hamar belső ellenséget is találtak Károlyiban és mi sem természetesebb: a zsidókban. Ez annál is egyszerűbb volt, mert a szociális feszültségek, az antikapitalista hangulat gyorsan transzformálódott antiszemitizmussá.

A közéletet nacionalizmus, irredentizmus, a magyar politika aktivitását alapvetően a revíziós törekvések határozták meg. Ezzel egyenes út vezetett a német szövetséghez, majd a bécsi döntésekhez, később a hadba lépéshez. Horthy ünnepelt országgyarapítása végül az ország pusztulásához, Budapest romhalmazzá válásához, közel egymillió halotthoz vezetett.

Ez volt az ártatlan „Gábriel arkangyal” útja, ezt az utat kellene világosan látni!

A történelem az élet tanítómestere? Hát nem! Cirádás szép parlamentünkben van, aki a tiszaeszlári per újratárgyalását, a zsidó képviselők listázását követeli és van, aki arról ábrándozik, az ukrán válság folyományaképpen orosz segítséggel visszakaphatjuk Kárpátalját!

Boldogan szotyolázgató miniszterelnökünk két stadionavatás között kioktatja a kilencven éves Dávid Katalin művészettörténészt az arkangyalos, sasos emlékmű erkölcsi és esztétikai mibenlétéről, annak makulátlanságáról.

Emberek, hát hol élünk?!

Amit eleink az elmúlt száz évben tettek, azért nem mi, mai magyarok vagyunk felelősek, bár a szembenézésnek már itt lenne az ideje!

Ha eltűrjük az ebben a szoborban megjelenített hazugságot, ha nem térítjük el országunkat erről az ismét vésszel fenyegető útról, mindannyian bűnösök leszünk!

 Megjelent: http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/378445_az_elatkozott_emlekmurol_kicsit_maskepp

 

Egy lány arcai

Szabadság tér, május 1. Csak úgy, a tömegben.

 

Katt a képre + F11

 

 

Választás - M. úr győzelme

A FIDESZ-nek volt üzenete a választás előtt: a folytatás.

Alaptörvényestül, Selmeczi Gabriellástul, köznevelési törvényestül, stadionok tömegével és a nagy, de zseniális hazugsággal: a rezsicsökkentéssel. És „Magyarország jobban teljesít!”

Mit mutatott fel az ellenzék?

Tavaly májusban írtam:

„Úgy tűnik, az MSZP-nek még egy választási bukás kell, hogy talán ráébredjen, a demokratikus oldalnak ugyan fontos-, de nem egyedüli, és nem főszereplője. Csak a tehetetlenségi erő, a régi aktivisták, a régi, de idővel biológiai okokból csökkenő szavazóbázisa tartja még a felszínen.

Nem képes felfogni, ha 2014-ben a demokrácia szétzúzóit kell legyőzni, ahhoz nem csak a bal- és a liberális oldal balra húzó része szükséges. Nemcsak taktikai megfontolásból.   Demokratikus fordulatra van szükség, de Mesterházy baloldali fordulatot vizionál. Természetesen az MSZP vezetésével. Hatalomra tör, miközben kijátssza azt, akivel épp az előbb állapodott meg az együttműködés néhány alapkérdéséről. Ez a küldetéses, élcsapat-mentalitás ismerős valahonnan …”

Idézzük fel, mi is történt: 2012 októberében Bajnai színre lépett. A demokratikus erők összefogását hirdette meg, úgy, hogy az abban résztvevők először is dolgozzák ki együtt azokat az alapokat, amiben mindannyian egyetértenek.

No, ez volt az első hiba. Neki már akkor közzé kellett volna tenni az alapelveket.

Nemcsak Orbán Viktor jött rá, hogy a megfontolt, higgadt habitusú Bajnai – bár nem egy népvezér típus – de olyan potenciális ellenfél, akivel számolnia kell. (A CÖF ugrott is rögtön.)

Rájött erre Mesterházy is. Még hogy ne ő legyen az élen?! Rögvest elébe vágott, és sunyi taktikázásba fogott. Saját egyeztetési akciót kezdeményezett, majd fondorlatos manipulációkkal csőbe húzta a politikai trükközésekben nem járatos Bajnait, aki besétált a pártalakítás csapdájába. Innen már csak egy lépés volt a „kinek van nagyobb” c. játék. Bajnai már benne volt a csőben, már Mesterházy diktálta, alakította a játékszabályokat. Nagyjából egy év erre a huzakodásra ment rá. Épkézláb, a választók számára is világosan megfogalmazott alternatíva, hívószavak kidolgozására nem jutott idő.

Ehhez a katyvaszhoz csatlakoztak volna, adták volna nevüket ismert, politikailag nem elkötelezett vagy konzervatív személyiségek? A jogállam, a demokratikus köztársaság visszavételére pedig rájuk is szükség lett volna.

Mesterházy megnyerte a taktikai meccset: ő lett a (szétzilált) ellenzék miniszterelnök jelöltje, de eljátszotta az ország számára a demokratikus fordulat lehetőségét.

Megjelent: http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/375312_mi_tortent

Szabadság tér, POKRÉSZ

Mint április 8-a óta minden munkanapon, ma is kordonbontás volt a Szabadság téren. Előtte nemzetközi sajtótájékoztató volt, amit Lovas Zoltán hívott össze a helyszínre. Bejelentette a Politikai Okokból Kirekesztettek és Kriminalizáltak Érdekvédelmi Szervezetét.

(Részletek: http://nol.hu/belfold/hatodszor-is-lebontottak-a-kordont-1456801 )

Az apropót az adhatta, hogy a tervezett emlékmű-borzadály ellen tiltakozók közül néhányan a hatalom számára elviselhetetlen szövegeket fújtak a kordont borító lepelre: „Itt náci emlékmű nem fog épülni!” vagy „Nem vagyunk Horthy katonái!” Az eseményeket szorgosan dokumentáló rendőrség „falfirkálással elkövetett rongálás bűncselekmény” elkövetőjeként többeket beidézett kihallgatásra és rabosított.

A ma összegyűltek – részben a többiek iránti szolidarításként – ma is feliratokat fújtak a nem létező falra. (Ezek után többek között Mécs Imre is megkapta az idézést.)

Katt a képre, +F11