Rákospalota, a Szilas-patak mellett II.

*


Lógott ugyan az eső lába, de kiballagtam megint a Szilas-patakhoz. A borongós időben, a szép szórt fényben nem állhattam meg, hogy elővegyem a gépet. Mindennapos látvány a közönséges gyújtoványfű:








Miközben félig térdelve, félig fekve fényképeztem, a táskámra telepedett egy sáska, és mintha rámköszönt volna:







Valójában azért mentem ki, mert amikor legutóbb, szeptember elején arra jártam, csak a patak túloldaláról csodálhattam meg a mocsári nefelejcset. Most közelebb mentem, és nem bántam meg:





*

A Szilas-patak mellett

*


A Pólus mögött pár száz méterre folyik a Szilas (Palotai) - patak. Ez tulajdonképpen már a város vége, egy akácliget után kezdődnek a földek. Itt, a tarló mellett még virít a szöszös ökörfarkkóró:










A patak mentén bóklászva, a nedvességtől buja növényzetet csodálva, örömteli meglepetések értek. Nem vagyok egy „botanász”, csak egyszerűen szeretem a természetet, csodálom a növények sokféleségét. Csatangolásaimban az adja a legnagyobb örömöt, ha olyan növénnyel találkozom, amit még nem láttam, nem ismerem.

Ilyen volt ma a már majdnem elvirágzott, de még nyíló virágkáka:











Ilyen nedves helyen mindig jól érzi magát a fekete nadálytő.







Még hozzá sem volt szerencsém: a patak partját sűrűn benőtte a mocsári nefelejcs:








*