Aláírás

Természetesen aláírtam. (http://www.nol.hu/cikk/486193)

Erről - mármint a B. Zs. irományról - nem is értekeznék itt. Az ember a kutyapiszkot is igyekszik kikerülni. Sajnos van, túl sok is van belőle szanaszéjjel. Pesti polgárként ezen ugyanúgy szégyenkezem, mint az ilyesféle megnyilvánulásokon. De nem hajolok le, hogy vizsgálgassam, még valamilyen faággal vagy bottal sem piszkálom - valahogy undorodom tőle. Abban bízom, egyszer talán megtisztul ez a város, ez az ország, egyszer talán polgárai mind megértik, mocsok között nem lehet egészségesen élni. Naiv vagyok?

P. S. Persze mindannyian másképp reagálunk. Sok mindenben távol áll tőlem D. I. gondolkodásmódja, de ez a felháborodása nagyon is emberi. (http://www.nol.hu/cikk/486423)

Magyarnak lenni

"Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,

a meg nem gondolt gondolat ..."

(J. A.)

Március van, egy jó héttel vagyunk az ünnep után. Ez is olyan lett, mint mostanában minden ünnepünk. Szégyen.

Elnéztem az utcán, a villamoson az embereket, sokukon féltenyérnyi kokárda.

Több mint egy hete motoszkál bennem a kérdés, mit jelent magyarnak lenni?

Mit jelent nekem a magyarságom?

A borzongást, amikor meghallom az Allergro barbaro-t vagy a Zenét húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára; azt, hogy Weöres Sándor versekkel altathattam lányaimat, mikor kicsik voltak; Ladányi Andreát a Markó-féle Bolero-ban és Róth Miksa szecessziós munkáit, Tamási Áront és André Kertészt, Cseh Tamás dalait, Koncz Zsuzsa és Panek Kati énekét, Ottlik Iskoláját és Kő Pál kézenálló kislányát; Adyt, József Attilát, Radnótit, Pilinszkyt és Petri Györgyöt; Orbán Balázst és Schiff András Bach-játékát, Kondor Béla grafikáit - de festményeit is; Robert Capát (Friedmann Endre) és Závada világát, a csíkmenasági Madonnát és a kalotaszegi templomok varrottassal díszített otthonosságát; Dés Lászlót, Snétberger Ferencet, Huszárik Szindbádját és Tisztelet az öregasszonyoknak-ját, igen, Krúdyt és Szabó Istvántól az Apát; Sütő Andrást és Füst Milánt; a Starker János játszotta Bach szólószviteket, Latinovits versmondását és Ország Lilit, a garamszentbenedeki úrkoporsót és Konrád Györgyöt, Esterházy Péter írásait (Termelési kissregény: micsoda pannó a 70-es évekről!) és Kovács Margit „kerámiáit”, Szerb Antalt és Gross Arnoldot, Tihanyi Lajost és Gion Nándort, Schaár Erzsébet Utcáját és Sebestyén Márta énekét, Szakcsi Lakatos Bélát és Plohn József 48-as honvédekről készült fényképeit; október 6-át, a Donnál elpusztult névtelen bakákat és Simon (Sielberstein) Jenőt – kinek feleségét és lányát Auschwitzban ölték meg; Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Mansfeld Pétert …

Azt, hogy otthon vagyok a Király utca még megmaradt régi házai között és a székelydályai református templom szentélyének rejtélyes szépségű boltozata alatt (http://latogato.blogspot.hu/2012/05/szekelydalya.html), Szentendre sikátoraiban és a Hargitán egy esztenában; az Angelika kávéházban és a Sipos Dávid faragta szószék előtt Magyargyerőmonostoron.

Egy szerencsés történelmi konstelláció eredményeként, 1989. október 23-a óta nem valakik ellen kell feltűzzük márciusban a kokárdát. Lehet trianonozni, melldöngetve magyarkodni, de ha nem emlékezne valaki az előző század kataklizmáira: tőlünk délre nem is oly rég pusztították egymást az együtt élők, égtek a városok falvak …

Voltak, vannak, akik nem akarnak emlékezni.


Ezt a képet még 1984-ben készítettem.

Memória?

Pontosítok.

A látogató – Konrád György regénye – nem a 70-es évek elején, hanem 1969-ben jelent meg. Hát, igen, ha az ember leír valamit, nem elég az emlékezetére hagyatkozni. A tanulság elmentve.

Könnyedén

Lazítsunk!

Néha kell egy kis levegő. A szó szoros és átvitt értelmében is.

Különben is, már úgy vágytam egy kis napfényre. Kimenekülni a városból, hátrahagyni az ígéretüket természetesen nem teljesítő üzletfeleket, a füstöt, a kutyapiszkos járdát, a szóvivőket, frakcióvezetőket. Megnézni, nyílnak-e már a tavasz legszebb vadvirágai. Semmi mélyenszántó gondolat, csak egyszerűen megmutatni őket. Megnyugtató és kikapcsol, amikor az állvány és a gép mögött guggolva vagy hasalva beállítom a kivágást.

Így tavasszal ők a legszebbek: a tavaszi sáfrány és a leánykökörcsin.

A gyertya

„Kizökkent az idő …”

Amikor készítettem, ezt a címet adtam ennek a képnek. Aztán rájöttem, nem jó, túl direkt.

A gyertya lángja lefelé, „fordítva” ég, nem úgy, mint normális esetben. De normális világban élünk? Normális az, hogy a bárdolatlanság, a durvaság, az erőszak (előtérben a kés!) nyer egyre inkább teret ebben a szép, szabad, új világunkban? A szabadság a gátlástalanság szabadsága?

Lassan terjed már a polcon a megperzselődött folt, a fa át is éghet, és akkor minden füstbe borul, lángra kap.

Miért "A látogató"?

Valamikor, a 70-es évek elején jelent meg "A látogató". Nem voltam egyedül, akire nagy hatást tett.
Nemrég készítettem egy három képből álló sorozatot - ez látható itt, de lehet, hogy még változni fog - ennek a középső darabja is ezt az alcímet viseli.
Szemlélődök, lehet, hogy azonosulok is, de valamilyen formában csendben elmondom, mit látok, mit érzek.