2010. június 27., vasárnap

A város szélén

*



A Pólus Center mögött vége a városnak. A Szilas patak folyik arra, a patak túloldalán egy kis ligetes rész mögött már kezdődnek a szántóföldek.
Egy darabka majdnem természet. Az elhajigált flakonok és a betontörmelék között azért kihajtanak a virágok.
A földút mellett feltűnik az erdei mályva















Nem messze tőle kivadult mályvarózsa virít










Pirosak, kékek, zöldek: pipacsok és orvosi atracél






És pipacs és pipacs … , a másodikon vendégek









Az orvosi atracél ilyenkor mindenfelé nő. Szeretem a mélykék szirmait, és a közöttük megbúvó, csillókkal borított porzóit.
Itt sokpettyes virágbogárral együtt sikerült lencsevégre kapnom






2010. június 22., kedd

Fekete nadálytő

-


Az előző bejegyzés első képéről készítettem egy új változatot. Egy kicsit állítottam a fehéregyensúlyon. Ez a jobb.

2010. június 19., szombat

Lápvidék

.


Gondoltam egyet, és megnéztem az Ócsa melletti lápvidéket. Pontosabban egy részét.
Nedves, zsombékos láprétek és kőrises égerláperdő váltogatják egymást a környéken.




Fekete nadálytő





Kígyóhagyma







Őzek





Erdei varfű





Fűzlevelű kutyatej







Bakfű





Csomós harangvirág bimbója







Szúnyoglábú bibircsvirág


.

2010. június 12., szombat

Kint a zöldben

-

Szeretem a szabad természetet.
A tágas rétet, az erdőt. A szél susogását a levelek között, a madárhangokat.
Ez biztos azért maradt meg bennem, mert gyerekkorom nagy részében falun éltem, Piszkén. Egyik oldalon a Duna: nyáridőben folyvást ott csatangoltunk a bokrokkal benőtt vízparton, és tavasszal azon versengtünk, melyikünk merészkedik elsőnek a vízbe. Mezítláb szaladgáltunk a puha libapimpóval benőtt részeken – minden nyáron összeszedtünk néhány méhcsípést. A még zsenge nyárfavesszőből sípot faragtunk, meghajlított gombostűvel sneciztünk, rágcsáltuk a papsajtot.

A másik oldalon, a falu fölött a Kálvária domb, ha elhagytuk, már kint is voltunk a határban. Nem számított lopásnak, ha megszomjazva letéptünk egy-egy paradicsomot – azok még igazi, lédús paradicsomok voltak! – de az sem, ha nyár vége felé, amikor még tejes a kukorica, párat rőzseparázson megsütöttünk. Tudtuk, az erdőben merre van a málna, hol van friss forrásvíz, és ha úgy hozta a szükség, lapulevéllel töröltük meg magunkat.
Aztán az életem úgy alakult, hogy a kőrengetegbe kellett költöznöm, de valahányszor hazautaztam, kiérve a városból, szemem szinte rátapadt a busz vagy a vonat ablakára, szomjasan ittam, szívtam magamba a zöldet. Ilyenkor jöttem rá, hogy ez mennyire hiányzik, milyen természetellenes, hogy csak az aszfaltot és a házfalakat látom hétszámra.
Sajnáltam, sajnálom azokat a gyerekeket, akik úgy nőnek fel, hogy nem tudják, milyen a faágon ücsörögve enni a friss cseresznyét, akik csak a játszótéri mászókát ismerik, és nem ábrándoztak fenn a diófa lombjának rejtekében, egy vastagabb ágon, hátunkat a törzsének vetve. Akik csak a verebet ismerik, és nem neveltek fel fészkéből kipottyant rigót.
Ha tehettem, ezért vittem ki a lányaimat is a városból, ezért kószálok ma is a városon kívül.
A vadvirágokat szeretem.
Újra és újra meglepődöm, ha egy, azelőtt még nem látott növényre bukkanok: mintha egy új kis világot fedeznék fel. Pár hete is így jártam Fóton, amikor ezt a fura valamit megláttam. Némi kutakodás és kérdezősködés után tudtam meg, hogy üstökös gyöngyike bimbós állapotban:




Eltelt két hét, és íme, kinyílt:







A harangvirágból még itt, a város környékén is annyi féle van! Ilyen a pongyola harangvirág:







Ez pedig a baracklevelű harangvirág:









Pár napja fedeztem fel magamnak a borsos varjúhájat:










Az elmúlt napok számomra legizgalmasabb felfedezése ez a kis apróság, a taréjos csormolya












2010. június 6., vasárnap

Arcok a könyvhétről

Mostanság valahogy visszahúzódtam. Mint a csiga.
Persze, azért figyelek, szemlélődök. Látom, merre megyünk. Látom az áhítattal lihegőket és a mindenáron fanyalgókat is.
A gyászból üzletelőket és a vigyort, amint felmutatják középső ujjukat. Mert ez az új kultúra. A "tisztelet kultúrája".
A bárdolatlanság, a mocskos beszéd, a durvaság, az erőszak mindent elborít. A húsz éves ifjú aránk, új köztársaságunk, a szép reménnyel viselős, elvetélt.
Látom, merre megyünk. Spiró keserű anti-utópiája a szemünk előtt formálódik valósággá.
Ez már nem az én világom.
Ezért járom mostanában szívesebben az erdő. Ezért hasalok, térdelek le inkább a fűbe, az avarba, egy-egy apró csodát közelebbről megnézni, megmutatni.

Most mégis jól esett kimenni a könyvhétre.
Íme, az arcok:


A nyitás napján, alighogy végigvonult a tűzoltózenekar a Vörösmarty téren, eleredt az eső. Azért a tamburmajort megörökítettem.






Másnap már nem kellett ernyő.
Závada Pál











Gryllus Vilmos









**







Koncz Zsuzsa









**









Bitó László







Csoóri Sándor










Nagyon rossz fényviszonyok között készült ez a kép, de azért felteszem.
Bächer Iván







Dénes János a könyveit árulja







Konrád György