Szeretem a szabad természetet.
A tágas rétet, az erdőt. A szél susogását a levelek között, a madárhangokat.
Ez biztos azért maradt meg bennem, mert gyerekkorom nagy részében falun éltem, Piszkén. Egyik oldalon a Duna: nyáridőben folyvást ott csatangoltunk a bokrokkal benőtt vízparton, és tavasszal azon versengtünk, melyikünk merészkedik elsőnek a vízbe. Mezítláb szaladgáltunk a puha libapimpóval benőtt részeken – minden nyáron összeszedtünk néhány méhcsípést. A még zsenge nyárfavesszőből sípot faragtunk, meghajlított gombostűvel sneciztünk, rágcsáltuk a papsajtot.
A másik oldalon, a falu fölött a Kálvária domb, ha elhagytuk, már kint is voltunk a határban. Nem számított lopásnak, ha megszomjazva letéptünk egy-egy paradicsomot – azok még igazi, lédús paradicsomok voltak! – de az sem, ha nyár vége felé, amikor még tejes a kukorica, párat rőzseparázson megsütöttünk. Tudtuk, az erdőben merre van a málna, hol van friss forrásvíz, és ha úgy hozta a szükség, lapulevéllel töröltük meg magunkat.
Aztán az életem úgy alakult, hogy a kőrengetegbe kellett költöznöm, de valahányszor hazautaztam, kiérve a városból, szemem szinte rátapadt a busz vagy a vonat ablakára, szomjasan ittam, szívtam magamba a zöldet. Ilyenkor jöttem rá, hogy ez mennyire hiányzik, milyen természetellenes, hogy csak az aszfaltot és a házfalakat látom hétszámra.
Sajnáltam, sajnálom azokat a gyerekeket, akik úgy nőnek fel, hogy nem tudják, milyen a faágon ücsörögve enni a friss cseresznyét, akik csak a játszótéri mászókát ismerik, és nem ábrándoztak fenn a diófa lombjának rejtekében, egy vastagabb ágon, hátunkat a törzsének vetve. Akik csak a verebet ismerik, és nem neveltek fel fészkéből kipottyant rigót.
Ha tehettem, ezért vittem ki a lányaimat is a városból, ezért kószálok ma is a városon kívül.
A vadvirágokat szeretem.
Újra és újra meglepődöm, ha egy, azelőtt még nem látott növényre bukkanok: mintha egy új kis világot fedeznék fel. Pár hete is így jártam Fóton, amikor ezt a fura valamit megláttam. Némi kutakodás és kérdezősködés után tudtam meg, hogy üstökös gyöngyike bimbós állapotban:
Eltelt két hét, és íme, kinyílt:
A harangvirágból még itt, a város környékén is annyi féle van! Ilyen a pongyola harangvirág:
Ez pedig a baracklevelű harangvirág:
Pár napja fedeztem fel magamnak a borsos varjúhájat:
Az elmúlt napok számomra legizgalmasabb felfedezése ez a kis apróság, a taréjos csormolya
1 megjegyzés:
:) Puszi!
Megjegyzés küldése