2014. január 30., csütörtök

Bányászok - 2014.01.29.



„Elvett jogaikért és járandóságaikért tüntettek a bányászok. A korkedvezményes nyugdíjazás és a megváltozott munkaképességűek ellátása mellett az átlagkereset kedvező számítása is a követelések között szerepel – immáron két éve.” - Írja a nol.hu

Magam is dolgoztam bányában – eredeti szakmám szerint bányagépész vagyok – tehát a saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen körülmények között dolgozik az ember pár száz méterrel a felszín alatt a szűk vájatokban vagy akár a külszíni fejtéseken. Kemény, embert próbáló, egészséget romboló munka.

A bányászok korábbi, szerzett jogait: a korengedményes nyugdíjat, a kedvezményes nyugdíjszámítási lehetőséget elvette a mai kormány, és a közöttük igen gyakori rokkantsági ellátást is súlyosan megkurtította.

Tárgyalásaik hiábavalónak bizonyultak, ezért vonultak az utcára a bányászok.
Sok szakszervezet biztosította őket levélben szolidaritásáról, de a szervezőkön kívül csak két szakszervezeti vezetőt láttam a tömegben - vagy annak szélén.

Amíg a különböző munkavállalói csoportok nem ismerik fel, hogy egymásra vannak utalva: a bányászoknak sem mindegy, milyen egészségügyi ellátást kapnak (és marad-e egyáltalán orvos az országban), kik és milyen körülmények között tanítják gyerekeiket, miként közlekednek - és fordítva, az orvosok, nővérek, pedagógusok, buszvezetők nem veszik észre, hogy a jogtiprás mindannyiukat érinti, egyenként nem fognak eredményt elérni.

Katt a képre + F11 























Nincsenek megjegyzések: