Annak az időszaknak, melynek 2018.
április nyolcadika volt a végpontja, négy főszereplője volt: a Fidesz-kormány,
az ellenzék (ellenzéki pártok), civil
csoportok és végül(!) a választópolgárok (ma már
nem használatos kifejezéssel: a nép).
Mielőtt a „választás” kimenetelének
okait taglalnám, néhány általam használt fogalmat tisztázni kellene. Először
is, a populista, a jelenségeket leegyszerűsítő, nacionalista, etnicista, vagy
antiszemita gondolatokkal operáló pártokat jobboldalinak nevezem, szemben a konzervatívokkal,
akik az adott helyzet megőrzését, a hagyományok tiszteletét – beleértve a
Biblia tanításait - , a fontolva haladást részesítik előnyben.
Baloldalinak nevezem azokat a mozgalmakat, pártokat, melyek a
szegényebb néprétegek, az egyik napról a másikra élők, a legelesettebbek, az
kilátástalansággal küzdők képviseletét vállalják fel, az ő érdekükben
tevékenykednek, politizálnak.
Nem megyek bele az elmúlt nyolc év
elemzésébe, sokan leírták a Fidesz hatalomtechnikai manővereit, a hatalomkoncentrálás
mértéke kb. a negyven évvel ezelőtti mértékűnek felel meg úgy, hogy a Fidesz a
tömegtájékoztatást is maga alá gyűrte.
Fidesz-kormány
A Fidesz számára hatalma megerősítésére
a sors ajándéka volt a 2015 nyarán kezdődött menekültválság. Ekkor lökte Orbán
az országot a morális mélységbe.
Akik nem láttak a dolgok mögé, nem
tájékozódtak, elborzadva nézhették a Keletihez terelt embertömeget a beton
mellvédről, mint egy színházi karzatról. Közben aláfestésként a kormányzati
hazugságáradat sulykolta, mit kell látniuk, gondolniuk. A témába bulldog
módjára kapaszkodva lassan három éve megy az agymosás Brüsszelezéssel – és hogy
ki ne maradjon némi, nem is nagyon bújtatott antiszemita felhang – Sorosozással
megspékelve.
Ez az aljas manipuláció az Orbán rezsim
legnagyobb bűne. Évtizedek kellenek majd, hogy az ország ebből a mentális és
morális válságból kikecmeregjen. Ha egyáltalán.
Ez persze arra is jó volt, hogy
elterelje a figyelmet a kormány és holdudvara egyéb mocskos ügyeiről.
Ezzel együtt érezhető volt az
elbizonytalanodás, nem volt véletlen a hirtelen bedobott Erzsébet utalvány a
nyugdíjasoknak és a „rendkívüli hideg” miatti 12.000.-Ft-os szavazatvásárlási
ajánlat. (Megjegyzem, szánalmas, ahogy többen nekiestek a nyugdíjasoknak,
mondván, Orbán megvette őket. Ennyit az un. baloldal értelmi színvonaláról.)
Ellenzéki pártok (Elsősorban az MSZP + ikertestvére)
Az ellenzék az elmúlt ciklusban is eljátszotta
a neki kiosztott szerepet. Reagált a kormányzati intézkedésekre,
sajtótájékoztatókat tartott, követte az eseményeket. Itt Budapesten.
Ha olyan esemény, tüntetés volt, amit
nem ő szervezett, de médiamegjelenés volt várható, természetesen ott termett.
(Pl. a CEU-tüntetésre szépen, öltönyben, nyakkendőben kivonult a teljes MSZP
vezérkar, és mosolyogva álltak és nyilatkoztak a kamerák gyűrűjében.) Amikor
viszont már nem csak a tényfeltáró újságírók, hanem az OLAF is visszaélésekkel
terheltnek és a miniszterelnök családjáig érő csalássorozatnak írta le az
Élios-ügyet, a magukat a legnagyobb demokratikus ellenzéki pártként
aposztrofáló alakulatnak eszébe sem jutott az utcára hívni tagjait,
szimpatizánsait, más dolguk volt. Akkortájt éppen a többi párttal egyeztettek
irodáikban a befutó helyek elosztásáról.
Persze ez csak a felszín, a lényeg abban
van, amiről hajlamosak megfeledkezni. Ferge Zsuzsa egy interjúban emlékeztet a
szocialista kormányok időszakára: „… az egyik legérdekesebb tanulsága az elmúlt
25 év vizsgálatának, hogy még a magukat szocialistáknak nevező kormányok is
mennyire kevéssé voltak szocialisták:
„Még a programjuk is nagyon kevéssé
mutatott szociáldemokrata elemeket, kevés vagy semmi szó nem esett
egyenlőségről, szegénységről, társadalmi integrációról.”
„A 2008-as válság után két kivétellel az
Európai Unió összes államában növelték a jóléti kiadásokat, és ebben az adott
országok lakosai partnerei voltak a kormánynak, mert megértették, hogy most új
veszélyek vannak és akik érintettek, például a munkanélküliek vagy a szegények
általában, a korábbinál nagyobb segítségre szorulnak.
A két ország, ahol a jóléti kiadások a
válság utáni években is csökkentek, Észtország és Magyarország volt. Komoly,
nem csak szociálpolitikai kérdés, hogy ez miért lehetett így.”
Az ellenzéki pártok, már hónapok óta
magukkal és egymással voltak elfoglalva, ahelyett, hogy a vidéket járva
igyekeztek volna elmondani, milyen országot kívánnának teremteni a NER helyett.
(Rövid, világos program helyett ilyen, rém épületes üzenetek, ígéretek jelentek
meg, mint tizenharmadik havi nyugdíj, ingyenes közüzemi szolgáltatások stb.) A
kampány teljes időszakában vagy egymás ekézéséről vagy arról szóltak a hírek,
azt olvashattuk az utolsó napig: egyeztetnek, nem egyeztetnek, segítik egymást,
mégsem. Ha a szavazópolgár még figyelt is rájuk, csak azon gondolkodhatott el,
vajon képesek lennének kormányozni?
Civilek
Sokan látták az ellenzéki pártok
tehetetlenkedését, szűklátókörűségét és több csoport is alakult, megpróbáltak
nyomást gyakorolni a pártok vezetőire, kikényszeríteni a koordinált indulást,
illetve a szavazópolgárokat ebbe az irányba befolyásolni. Mint utolsó
szalmaszálba kapaszkodtak ebbe, és hatalmas energiákat mozgattak meg az utolsó
hetekben, napokban.
Egyes csoportok, némely, korábbi
életművük okán megbecsült értelmiségiek érvelését magukévá tették, és az
együttműködésbe, koordinált indulásba a Jobbikot is bekapcsolták. Súlyos
mentális és morális félresiklás. Ezt még akkor is le kell írnom, ha olyan
barátaim is részt vettek ebben, akiket munkájuk, tenni akarásuk okán nagyra
tartok.
Választópolgárok – a nép
„Kormányváltó hangulat van!”- hirdették
az ellenzék prominensei, írták hírportálok. Közben a 444.hu újságírói egy
héttel a választás előtt körülnéztek Borsodban, és egészen mást tapasztaltak:
„Több mint húsz helyivel beszélgettünk a
három településen, főleg szegény, hátrányos helyzetű, sok esetben közmunkát
végző emberekkel. Ők pedig félelmetesen precízen mondták fel a kormány utóbbi
hónapokban, sőt, lassan már években sulykolt üzeneteit, és tökéletesen
rámutattak arra, miért okoz hatalmas károkat az, hogy a Fidesz-KDNP csúcsra
pörgette a félelemkeltésen alapuló propagandát.”
Egy hátrányos helyzetű embereket segítő
alapítvány vezetője írta:
„ (A támogatottjainknak fogalmuk sincs
arról, mi az a civil szervezet, mi az a Soros törvény ... és azt sem tudják,
milyen helyzetben van az [Alapítvány].) Az üzenet, ami átment, és mindent vitt:
az a rettegés a migránsoktól. Egyetértenek mindannyian abban, hogy a Fidesz
megvéd a nőerőszakoló migránsoktól. Ezt hallották a tv-ben, állandóan … mit
gondolhattak volna?”
Az ellenzéki pártok vezetői burokban
élnek, csak saját köreikben mozognak. Talán nem ártott volna az öltönyt,
nyakkendőt levéve valamelyik segítő szervezethez csatlakozni időnként. Ezektől
a vezetőktől nem is várnám el. Csak a szűken értelmezett pártérdekek és saját
egzisztenciális érdekeik vezették őket. Céljukat elérték, bent fognak ülni a
parlamentben, leteszik esküjüket Fidesz Alaptörvényére.
Még egy adalék Pestről, a helyzet
totális félreértéséről: nyolcadikán este a várakozás idején kormányváltó
hangulatról beszéltek, és az egyik elemző felvetette a Fidesz esetleges
kisebbségi kormányalakítási lehetőségét is, majd beszélgetőpartnerével azt
latolgatták, ezt a szerepet felvállalja-e Orbán.
Sok, magát baloldalinak valló háborog és
„birka népet” emleget. Először is: láttak alternatívát? Van ma Magyarországon baloldali párt, amelyik
az esélyegyenlőségért, a szegények, elesettek érdekében politizál? Tovább
megyek: van ma Magyarországon konzervatív
párt?
Utolsó kérdés: ’89 után melyik nem
jobboldali kormány tett azért, hogy ne csak a piacgazdaságot és a képviseleti
demokrácia alapintézményeit teremtsék meg, de a mindennapok demokratikus
működését is?
Epilógus
Ez nem választás volt. Szépen elfogadtuk
a Fidesz agymosással megírt forgatókönyvét és besétáltunk saját érdekei szerint
kialakított választási törvénye színfalai közé. Eljátszottuk a „mintha
demokrácia lenne” c. szomorújátékot. Legitimáltuk a Fidesz hatalmát.
Pedig egyszer vége lesz, csak attól
félek, hogyan.
Lehet, nekem már nem kéne félnem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése