Gyalázat!

*


Most olvasom, hogy megszüntették Ferge Zsuzsa Gyermekszegénység Elleni Program Irodáját: http://nol.hu/belfold/20111003-biztos_kezdettol_a_vegig

A cikkből kimaradt, hogy Ferge Zsuzsa az előző kormányok azon intézkedései ellen is élesen felemelte a szavát, amelyek a mélyszegénységben élők és gyermekeik helyzetét tovább súlyosbították. Nem volt véletlen, hogy idén tavasszal Brüsszelben neki és Böjte Csabának itélték oda az Európai Polgár Díjat.

Akik most a döntés mögött állnak, milyen díjra érdemesek?



*

Erdélyben, 2010. január 20-26-ig

------------------------------------------------------------------------------


Van egy ember Erdélyben, aki arra tette fel az életét, hogy a hányatott sorsú gyermekeknek otthont teremtsen. Egy ember, aki mély, belső hite parancsát követve lehajol az elesettekért, és szeretettel emeli fel őket. Nem azt nézi, ki miben hibás az adott helyzetért, nem a szülőket akarja büntetéssel vagy más módon a szerinte helyes útra terelni, a gyermekeknek nyújt kezet, és befogadja őket, mindent megadva, hogy emberré cseperedhessenek. Böjte Csabával 2008 pünkösdjén találkoztam, erről akkor írtam is:
http://latogato.blogspot.com/2008/05/erdly-pnksd-tjn-iii-rsz.html

A mostani utazásomnak két célja volt: a kiállításom és a Böjte Csaba vezette Szent Ferenc Alapítvány hálózatából megnézni néhány otthont.





A kiállításom megnyitójáról most kaptam meg néhány képet a barátaimtól.







Böjte Csaba 18 évvel ezelőtt kezdte az elhagyott, árva vagy lehetetlen körülmények között élő gyermekek gondozását Déván, és mára egész Erdélyre kiterjedő gyermekotthon- és a rászorulók számára napközi otthon hálózatot hozott létre. (http://www.devaigyerekek.hu/ ) Az alapítvány Erdélyben 17 bentlakó – vagyis teljes ellátást biztosító – otthont és 41 napközi otthont működtet úgy, hogy ezt teljes egészében adományokból finanszírozza. Magyarországon is működik egy otthon a fennhatósága alatt.

Böjte Csaba családot alapított. Hihetetlen energiával, egy nagy, szeretetteljes családot. Nem tudom, van-e még ember, akire ilyen nagy tisztelettel, megbecsüléssel tudok felnézni. Azt kívánom, sok ereje és jó egészsége legyen, hogy ezt a munkáját minél tovább folytathassa.

Balázs barátommal lehetőségem volt néhány otthonba ellátogatni. Szovátán, Csíksomlyón és Gyimesbükkön bentlakó otthonban, Alsósófalván, Zetelakán és Hidegségen napközi otthonban voltunk.
Csupa jólnevelt, mosolygó és mindennel ellátott gyermeket láttam és elhivatott nevelőket. A hivatásos nevelők mellett több önkéntes is van a gyermekekkel. Van aki Budapestről ment le pár hétre, és már egy éve napi 24 órában szolgálatban van, de van aki Drezdából vagy az Egyesült Államokból érkezett.

Amikor megérkeztünk Szovátára, a gyerekek a nevelőjükkel éppen fociztak. Balázs barátom is rögtön beállt közéjük. (Ő is önkéntesként kezdte másfél éve, de már egy éve hivatásszerűen végez szervezési, koordinálási munkát „Csaba testvér” mellett.)


Egy beszúrás, mert miközben ezt a bejegyzést írtam, friss hírt kaptam.
Az előzmények:
Mialatt kint voltam, Balázs barátom kapott egy hívást B.-ból, az ottani önkormányzat gyermekvédelmi referensétől, hogy van náluk négy gyermek, akiket el kellene helyezni, de az anya azt szeretné, ha a gyermekek egy helyre kerülnének. Egyáltalán az elhelyezés is gondot okoz a hivatalos gyámügyi csatornákon, de ha sikerülne is, az lehetetlen, hogy ne különböző helyekre kerüljenek Romániában. Az asszony, akinek sem munkája, sem megfelelő szakképzettsége nincs, a gyermekeivel egy átmeneti krízisszálláson volt ott, B.-án, ahova egy onnan kb. 120 km.-re lévő faluból, az őket bántalmazó élettársától menekítették el. A krízisszálláson már csak néhány hétig maradhattak. (Az ottani jogszabályok szerint a krízisszálláson max. 62 napig lehet maradni, ennyi idő áll rendelkezésre a probléma megoldására.) Ráadásul egyes információk szerint az asszony is alkoholista, de a hírek szerint egyéb, a gyermekeket veszélyeztető körülmények is fennállnak. Ez a gyermekeken is látszott.
Balázs a helyszínen felmérte a helyzetet, beszélt az anyával, részletesen elmondta, mit tudnak nyújtani, és ha az anya ezt írásban kéri, akár 2-3 nap alatt megtalálják a megoldást.
A mai hírem:
A négy gyermek tegnap óta már az egyik bentlakó otthonban van - együtt.
Ott a szeretetet és a segítséget tudom, hogy megkapják. Talán kis lelkük is kiheveri az eddigi hányattatásokat.



Néhány kép Szovátáról:
















A napközi otthonokba nehéz helyzetű családok gyermekei járhatnak. A berendezésük, felszereltségük egyszerűbb, mint a bentlakásos otthonoké, olyannal is találkoztam, hogy valaki ideiglenesen a saját lakásában rendezett be 10-15 gyerek számára napközit, de az is előfordul, hogy a parókián működtetik. Itt a konyha is egyszerűbb, de a gyerekek a tanulási segítség mellett enni is kapnak.
Az egyik helyen, ahova már estefelé érkeztünk meg, és a gyermekek már nem voltak ott, beállított egy tíz év körüli fiúcska. „Ő a Sanyika – mutatta őt be a nevelő – minden héten jön lefürödni és fehérneműt cserélni.”



Alsósófalva, napközi otthon:





Szeretem az erdélyi tájat, de most csak egyszer tudtam egy rövid ideig bóklászni, egy kis falu, Lövéte felett a domboldalon. Innen ez a három kép:

Böjte Csaba

A tavaly pünkösdkor Böjte Csabáról készített felvételeim egy részének kidolgozásával nagyon elégedetlen voltam, ezért most újra elővettem őket.
Így már jobb.

Erdély, Pünkösd táján III. rész

Tisztelem az elhivatott és megszállott embereket. Ilyen ember Böjte Csaba. EMBER.

http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%B6jte_Csaba













Pünkösd vasárnapján Gyimesbükkre indultunk, hogy megnézzük a Böjte Csaba által létrehozott legújabb gyermekvédelmi központot, amit aznap szenteltek fel. Jó volt látni a szervezők, a gyermekekért ott dolgozók örömét.

Itt van a Katolikus Főegyházmegye legkeletibb kápolnája, a kontumáci kápolna, a pünkösd vasárnapi szentmisét Böjte Csaba tartotta.

Azt hiszem, elmondtam már, hogy nem vagyok hívő – úgy gondolom, ez sem nem hiba, sem nem erény – ennek ellenére már jó néhány istentiszteleten, misén résztvettem. Ennyire emberi hangú, a hétköznapi emberhez szóló, a hétköznapi ember nyelvén hangzó szentbeszédet még nem hallottam. Még az is előfordult, hogy egy-egy, talán profánnak érzett fordulat után a hallgatóság felnevetett. A végén itt nem csak egy rituális mozzanatnak éreztem, hanem őszintén átéltem a felszólítást, és örömmel fogtam kezet a körülöttem álló gyimesi emberekkel, és kívántam velük együtt: „Béke veled!”

Körülbelül ezzel egyidőben érkezett meg Magyarországról egy magyar NOHAB vontatta szerelvény. 64 éve nem volt arra példa, hogy magyar mozdony, magyar személyzettel Romániába lépett volna. A gyimesbükkiek boldogan várták a vonatot.

Az alkalmat az adta, hogy Deáky András, nyugdíjas helyi iskolaigazgató megvette, Erdélyben és Magyarországon gyűjtést szervezett és felújíttatta a hajdani Magyar Királyi Államvasút, a történelmi Magyarország keleti határán álló utolsó őrházát, ahol vasúttörténeti múzeumot rendezett be, majd azt a helyi önkormányzatnak adományozta. Egy szinte hihetetlen összefogás eredményeként elérték, hogy az avatásra ez a szerelvény így megérkezhessen. Lehet, hogy van remény arra, hogy Románia és Magyarország Európai Uniós tagsága oldja a gyanakvást, és a határok valóban képletessé válnak?

A hegytetőn a Rákóczi-vár, a hegy elatt hagyja el a Tatros a Gyimesi szorost, és itt áll az őrház, ahová az ünnepség fénypontján a NOHAB begördült.

Az egész ünnepnek kétségkívül volt egy kis nosztalgikus jellege, de normális körülmények között ez nem szabadna, hogy zavaró legyen. A történelmi tények tények, és ezeket szerte Európában ma már a helyükön kezelik. Az avatáson a helyiek és a hivatalosságok is az EU határokat megszüntető szerepéről, az együttműködésről és arról beszéltek, hogy az értékek megőrzése mellett most már előre kell tekinteni. A beszédeket magyarul és románul is elmondták.

Természetesen itt is megjelentek az árpádsávos zászlót lobogtató hazánkfiai, sőt felhangzott a focipályákról ismert „ria, ria, Hungária” is. Naná, hogy a Gardianul c. román lap irredenta eseménynek minősítette az ünnepet. Így játszanak a román nacionalisták kezére a meggondolatlanok és a melldöngető nagymagyarok.

Hideg szél fújt, fenn a hegyekben némi hó is esett, de szép ünnep volt.