(A DEKA munkacsoportjaihoz)
Jó lenne végre ezt a kompországot
a Nyugat, a modernitás felé közelíteni és egyszer végre ott kikötni. Van rá
lehetőség? Nem túl erős a sodrás, a tehetetlenségi erő? Mennyire erős a
modernitásra törekvés a magyar társadalomban? Ha a teljes népességet tekintjük,
mekkora támogatással bírhat?
1. A magyar társadalom helye az értékvilágban
Ha nem vesszük tekintetbe, milyen
alapra akarunk egy új épületet felhúzni, silány, bizonytalan, rozoga lesz az
építmény.
A Polip 2.-ben megjelent fontos
tanulmányában Kozák Márton idézi azt a bizonyos nemzetközi értékkutatást (World
Value Survey), melyben harmonizált kérdőív és egységes módszertan alapján a
magyar adatgyűjtést a TÁRKI végezte 2009-ben.
Ebből súlyos következtetések
vonhatók le. Hazánk a nyugati kultúra magjától távol, az ortodox kultúrájú
társadalmak közelében helyezkedik el.
(A nagyobb méretért katt az ábrára)
Az is a képhez tartozik, a 35 év
alatti korosztály körében sem más a helyzet, sőt az idő előrehaladtával az új
generációk belépése sem módosít a „zárt, magába forduló” társadalomként való
leírás érvényességén.
Ebből sok minden következik.
Először is szükséges az okok
feltárása. Ez Bibó szerint elsősorban 1848/49-re és 67-re vezethető vissza.
(Pl. A magyar társadalomfejlődés és az
1945. évi változás értelme vagy Eltorzult magyar alkat …)
(Persze Bibót olvasni is kellene,
nemcsak egy fél mondatát idézgetni, mint lánglelkű, de félművelt politikusaink,
de egyes „vezető” értelmiségijeink is teszik. Az a bizonyos mondat ugyanis mást
jelent, mert így folytatódik: „Demokratának
lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más
véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől,
az ellenség ismeretlen rossz szándékaitól […]
Így a félelem […] szabállyá válik […]
a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség „bérenc”-einek, az
„áruló”-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a
nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése …” )
Nem hanyagolható el az sem,
1989-ben szabadságunkat nem mi harcoltuk ki, egy szerencsés nagypolitikai
konstelláció eredményeként szinte ajándékba kaptuk. (Jó, persze ott volt a demokratikus ellenzék is, de a lakosság
valójában csak szemlélője volt az eseményeknek.)
Az pedig tudott, ingyen kapott
javainkat korántsem becsüljük annyira, mint amiért megdolgoztunk,
megküzdöttünk. Így a szabadság, a
demokrácia nem vált belsőnkké, eszünkbe sem jutott, hogy azért naponta
felemelt fejjel ki kell állnunk. S ami talán még ennél is fontosabb, nem
tanítottuk meg gyerekeinknek, miből áll a demokrácia. Az iskolában nem hogy nem
tananyag, de még a diákok ál-önkormányzatát is felülről vezérelve irányítják. Az
a gyanúm, először is a Pedagógus Karba terelt pedagógusokat kellene először
felszabadítani – nem, nem is igaz, nekik kellene magukat felszabadítaniuk, hogy
megtanulják, majd taníthassák, mi a szabadság, mi az önrendelkezés. Persze, az
iskola nem önálló sziget. Ahhoz, hogy az ott élők bátorságot nyerjenek, egész
társadalmunknak meg kell mozdulnia.
Kozák Márton írásából – bár ez
nem az értékválasztásról szól – még egy fontos idézet (többségi kontra arányos
választási rendszer):
„A magyar fejlődés brutális
keleti irányváltásában kulcsszerepe van az aránytalan választási rendszernek. A nyitott gondolkodású, stabil demokratikus
értékrendű, az értékkutatásokban nyugati kultúrájúnak nevezett társadalmakban –
mint Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban, ahol a többség a
kisebbségben maradt választói akaratot legitimnek ismeri el, és kölcsönös
készség van az együttműködésre – még szélsőségesen többségi választási rendszer
sem tesz kárt. Egy olyan országban viszont, ahol a leginkább elterjedt
meggyőződés szerint a sikerhez mások sikertelenségén át vezet az út, ahol nem
alakult ki az együttműködés igénye és kultúrája, a többségi választási rendszer
csak felerősítette a kooperációt elutasító attitűdöket. Koránt sem biztos, hogy
egy arányos választási szisztéma képes lett volna kikényszeríteni az
együttműködést, de látjuk, hogy a történelmileg kialakult és mélyen átélt
szembenállást nem tompító, hanem ab ovo
erősítő többségi választási rendszer a megosztott, nagyon eltérő kulturális és
civilizációs mintákat követő (lásd Erdei Ferenc leírását a kettős – történelmi
nemzeti vs. modern polgári – társadalomszerkezetről), zárt gondolkodású, a
szabadságjogokat kevéssé fontosnak tartó, intoleráns társadalomban pusztító
elegyet alkotott.
Szemügyre véve az átalakulást nem többségi elvű választási rendszerrel
végigvivő országokat, sehol nem találjuk a hatalom Magyarországon tapasztalható
végletes koncentrációját …”
Visszatérve társadalmunk helyére
a világ értéktérképén, fájdalmasan érint, de nem tehetjük meg, hogy nem veszünk
tudomást a keserű valóságról. A bezárkózás, az előítéletek, az összeesküvés
elméletek, bármilyen eltérés az átlagtól, az ellenségképzés – ezek mind jelen
vannak közgondolkodásunkban. Súlyos hiba lenne, ha a fenti ábrát megpróbálnánk
a jobboldal-baloldal dimenziójában elhelyezni. (Gondoljunk csak a DK miskolci
polgármester jelölésére.)
Fontosnak tartom, hogy a DEKA ne
csak a baloldali elképzelésű emberek klubja legyen. Feltétlenül bővíteni,
nyitni kell a kört a konzervatív oldal irányába, és deklarálni szükséges, az ország jövőjét nem feltétlenül csak baloldali
kormányzással tartja elképzelhetőnek. Olyan országot képzel el, ahol
váltógazdálkodás van, és ahol egy új erő, ha kormányra kerül, nem rombol le
mindent, amit az előző épített.
Ez már átvezet a
demokrácia-felfogáshoz.
2. Demokrácia – liberális demokrácia
Ezekkel a szavakkal
boldog-boldogtalan dobálózik, közben jelentésével, mai, korszerű, évszázadok
alatt kiérlelt tartalmával nincs tisztában. A kérdés időszerűségét a tusványosi
beszéd után a miniszterelnök minapi kinyilatkoztatása adja.
A liberális demokrácia nem
pusztán a liberalizmust, mint politikai eszmerendszert jelenti, hanem egy olyan
társadalmi berendezkedést, ahol pl. a kisebbségi vélemény, érdek nincs alávetve
a többségnek, ahol a társadalom szereplői konszenzusra törekszenek.
Erről két, igen hasonló
megközelítésű írás jelent meg egy tanulmánykötetben, amiről két éve írtam ezt a
könyvismertetőt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése