Másnap indultunk
tovább Székelyföldre, Székelyudvarhely mellé, Máréfalvára a barátainkhoz.
Útközben rövid időre megálltunk Segesváron.
Katt a képre + F11
Katt a képre + F11
Máréfalváról az
első utunk Székelydályára vezetett. Az itteni református templomhoz sok szállal
kötődöm, erről és a templomról részletesen itt írtam:
Az ott írtakat
azzal egészíteném ki, hogy Bence Ferenc tiszteletes úr, kivel annyi órát
töltöttünk ott is és Budapesten is itteni potentátok segítségét keresve, azóta az
égi mezőkből szemléli kedves temploma sorsát.
Gyakorlatilag befejeződött
a restaurálás, csak a kazettás mennyezet néhány kazettája nem készült még el.
A
szentélyboltozatról írtakat az idézett helyen érdemes elolvasni, mert
egyedülálló műkincsről van szó. Itt csak néhány képet mutatok, most már a
restaurálás utáni állapotban.
A szentély
oldalfaláról is előkerült egy, valószínűleg az utolsó ítéletet megjelenítő
falfestmény.
Közben a
cinteremben szóba elegyedtem egy dályai kőművessel, aki hol Budapesten, hol
Hamburgban keresi meg a megélhetésre valót. Most éppen arra vár, hogy megint
hívják.
Korábban nem tűnt
fel, vagy csak most került elő ez a valószínűleg eredetileg
keresztelőmedencének készült gyönyörű darab.
Innen átmentünk
Székelyderzsbe, ami csak pár kilométer. Méltán híres unitárius vártemplomát pár
éve a világörökség részévé nyilvánították. Székelydályával ellentétben ide
kiépített műút vezet, itt egymást érik a buszok a látogatókkal, akiket itt már
idegenvezető vár.
A hajó északi
falán itt teljes részletességében megcsodálhatjuk a Szent László legendát
megjelenítő falfestményt, ami talán a legkidolgozottabb, leglátványosabb a
környéken.
A hajó déli falán Szent
Mihály arkangyal, két püspökszent és Saul megtérése látható. Ez utóbbi
érdekessége a profán befejezésű felirat, ami a zászlón olvasható:
„Ezt a művet festette,
vagyis készíttette Pál mester, Ungi István fia az Úr 1419-ik évében. Az írást megírtam, a szép leányt elmémben
tartottam.”
A Sault kísérő, a
zászlót tartó lovasban egyébként van, aki szerint a festő önmagát festette meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése