1985-ben összeállítottam egy anyagot a megelőző kb. 10 év terméséből (http://gportal.hu/portal/b-molnar-bela/ , és itt a 31 kép (+1), ami portrékból és egyéb képekből állt. Megpróbáltam az objektívemen keresztül megmutatni világomat, szűkebb világunkat. Az elénk tornyosuló sivár téglafalat – ennek egy későbbi változata színesben készült, mert a 80-as évek közepétől valamelyest enyhült a légkör, de a fal akkor is fal maradt. Körbejártam egy lépcsőt, megvizsgálva a lépcsőfokokat, azok emelkedését, textúráját, megmutatva ez elgazosodott környezetet, hogy végül kiderüljön, a lépcső nem vezet sehova. Kötött pálya: közelről fényképeztem a sínpálya összerozsdásodott elemeit, az összerohadt, elgörbült és lapulevéllel benőtt szerkezet nem sok reményt nyújtott az irányváltásra. Nem voltam egyedül, azt hiszem, mindenki így gondolta. (Különben is élt a jelmondat, már akkor is ilyen jelmondatok között éltünk, csak akkor még nem szlogeneknek nevezték ezeket: „tovább a lenini úton.” Nyomatékul minden nagyobb városban ott is állt a bronz alak, és mutatta az utat.) A kakas peckesen állt a ketrecbe zárt tyúkok felett, de a lábát spárga köti a ketrechez.
Tavaly ezt a sorozatot utólag kiegészítettem, készítettem a falról egy újabb felvételt: előtűnik ugyan a kék égbolt, némi új élet reménysége is megjelenik egy kis friss zölddel, de a falat az elszáradt, mégis áthatolhatatlanul kapaszkodó indák szorosan tartják. Mintha a régi beidegződéseink foglyai lennénk. Mik ezek a beidegződések? Na erről kellene gondolkodnunk, beszélgetnünk. Aztán elő a baltát, metszőollót és nekiállni. Hullani fog ránk, és izzadtságunkkal a pórusainkba fog tapadni a kosz, a por, az elszáradt malter, de magunknak kell a napfény felé a teret megnyitnunk, hogy az a kis zöld hajtás egészséges fává erősödhessen, virágot hozhasson.
Csak nehogy egy népvezér irányítson minket, ne felejtsünk el közben is gondolkodni és beszélgetni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése