Röpirat a cigánykérdésről

Ha az indulat forrong, a gondolat szendereg.

Nem vagyok szakértője annak a kérdésnek, amiről most írni készülök.

Ha valamilyen dolog sokakat foglalkoztat, ha egy ügy körül hetek, hónapok (sőt évek) óta indulatok csapnak össze, akkor igenis, ott valamilyen élő problémáról van szó.

Az indulatok miatt aztán többnyire csak a felszíni jelenségek kerülnek terítékre, esetleg azokra születik valamilyen, az alapkérdést érintetlenül hagyó félmegoldás, hogy aztán egy idő után újabb tünetekkel vagy másutt ismét felforrósodjon a levegő.

Leegyszerűsítve: a cigánykérdésről van szó. (Szándékosan használom ezt a kifejezést, mert eredeti értelmében, és nem a jelzős szerkezetekben alkalmazva nem érzek ebben semmi pejoratív ízt.) Azt is hozzá kell tenni, nem hiszem, hogy csak a cigánysághoz köthető jelenségekről van szó, de az tény, a közvélemény és a lapok, hírportálok is, elsősorban hozzájuk kapcsolják.

Nézzük a jelenségeket, melyekről néhány napja ismét címoldalakon írnak újságjaink.

· Nem dolgoznak.

· A segélyezési rendszer ellentmondásai: „Ha valaki végigdolgozik egy hónapot a létminimumra éppen elég fizetésért, míg más, aki szintén megtehetné ugyanezt, munka nélkül is megkapja a létminimumra valót, az demoralizál.” (http://www.nol.hu/cikk/496931/ )

· „Túlszaporodnak”, „teliszülik a világot”, "a segélyből élés életformává lett", a családi pótlékért csinálnak gyereket …

· Visszaélnek a különböző szociálpolitikai támogatásokkal (http://hvg.hu/itthon/20080625_szocpol_roma_nyomor.aspx

· Lopások a kisközösségekben: „Miközben a nagy tulajdon szent és sérthetetlen, a kis tulajdon - a kerti gyümölcs, a krumpli a földben, a tyúk az ólban - szabad préda.” ( http://www.nol.hu/cikk/496931/)

· Szegregáció: az ország különböző helyein visszatérő követelés a gyerekek védelme, az agresszív és deviáns gyerekek vagy a deviáns szülők gyerekeinek elkülönítése.

Valós jelenségekről van szó? Igen.

Sőt, egyre égetőbb és robbanásveszélyes helyzetről. Az a meggyőződésem, hogy jó ideje ez az ország legsúlyosabb gondja. Ezt csak tetézik, élezik a különböző „magyarvédő” felvonulások, a primitív, uszító irományok. A politikai vonatkozásokkal most nem foglalkozom, ennek jó elemzését lásd itt: http://www.nol.hu/cikk/497146/

Ezek a jelenségek egyenként nem szüntethetők meg. Ezek okozatok. Az ok, hogy létezik egy széles és bővítetten újratermelődő réteg – és ennek legnagyobb hányada a cigányság soraiból kerül ki – amelyik képzetlen, és a mai munkaerőpiacról végképp kiszorult.

Nem szabad elfelejteni, hogy 1990 előtt, az akkor még „virágzó” nehéziparnak, az igen fejletlen technológiával dolgozó gépiparnak nagy tömegben szüksége volt a munkaerejükre. Ezt az ipart semmi nem kényszerítette a nemzetközi versenyben való részvételre, e keleti blokk országai, elsősorban a Szovjetunió, gyakorlatilag szinte mindent átvett az energiahordozókért, Zsigulikért cserébe. Ez konzerválta az elmaradottságot, az alacsony termelékenységet, a magas élőmunka hányadot, így a betanított- és segédmunkások tömegének kényelmes foglalkoztatását és álfoglalkoztatását.

Az 1990 után összeomló ipar romjain megjelenő, már korszerű technológiákat alkalmazó termelésnek nincs szüksége a kizárólag testi erejüket nyújtani tudó, korábbi segédmunkásokra.

Az új köztársaság kormányai kiemelt feladatként oldották meg a bankkonszolidációt, a privatizációt, új állami címerünkre a folytonosság okán ismét felkerült a korona, a piacgazdaság igényeinek megfelelően a jogszabályok garmadája született meg.

Egyvalami nem történt meg: annak a többszázezer embernek a helyzetét nem gondolták végig a döntéshozók, akik képtelenek önerejükből a változtatásra.

A munkanélküli- és szociális segélyek rendszere csak tüneti, átmeneti kezelése a problémának. A most elhangzó ötletek az arányok és a feltételek változtatására, szigorítására megint csak egy takarítás a szőnyeg alá.

ELSŐRENDŰ FELADAT A MÉLYSZEGÉNYSÉG: A GAZDASÁGI-, KÉPZETTSÉGI-, ÉS KULTURÁLIS MÉLYSZEGÉNYSÉG FELSZÁMOLÁSA!

Hozzáteszem, nemcsak a szolidaritás, az embertársaink iránt érzett felelősség okán, hanem látni kell, hogy ez érdekünk is, mindannyiunké. Már elrepültek az első molotov-koktélos palackok. Nem szükséges túl nagy intellektuális erőfeszítés ahhoz, hogy meglássuk, hova vezethet a tétlenség. Az érem másik oldala pedig az, hogy miközben igen magas a munkanélküliség, egyre feszítőbb gond a szakemberhiány. Ezt pedig kosárfonó- és erdészeti fakitermelő átképzéssel nem lehet megoldani.

Ne a helyi és országos politikusok ötöljenek ki ripsz-ropsz, a közvélemény szemében hirtelen látványosnak tűnő megoldásokat! A témával foglalkozó, néhány elismert szakembert sürgősen meg kell bízni egy hosszútávú – valószínűleg több évtizedes – komplex program kidolgozásával, amit aztán az összes párt egyetértésével, költségvetésének megnyirbálása nélkül, a következő kormányoknak is kötelezően végig kell vinni. Mert ez bizony pénzbe, nagyon sok pénzünkbe fog kerülni, viszont van olyan fontos, ha nem fontosabb, mint az autópályák, az infrastruktúra fejlesztése.

A program végrehajtását az azt kidolgozó szakemberek ellenőrizzék, és a finomításra, módosításra is csak ők tehessenek javaslatot.

Az egyik fontos elem az oktatás kell, legyen, méghozzá először a pedagógusok oktatása, továbbképzése, hogy ahol erre szükség van, kezelni tudják a konfliktusokat, és képesek legyenek kompenzálni az érintett gyerekek hátrányos helyzetéből adódó rossz szocializációt. A program része kell, legyen a hátrányos helyzetű gyermekek oktatása, a fiatalok és középkorúak szakmához juttatása, továbbképzése, és segítséget kell nyújtani a munkába álláshoz. Meg kell oldani valamilyen, a diákhitelhez hasonló megoldással az életben való elindulás, az emberi lakhatáshoz jutás lehetőségét. Akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt a továbbképzésben nem tudnak részt venni, azok számára, tudomásul kell vennünk, hogy nincs más lehetőség, mint a segély.

Megfelelő kommunikációval (nem szlogenekkel!) meg kell értetni a társadalom tagjaival, hogy miről van szó. Ez lesz talán a legnehezebb feladat, mert miközben társadalmunk tele van indulattal, vad gyűlölettel, és egyesek ezt még szítják is, kormányunknak nincs az összefüggéseket bemutató válasza, tűzoltással próbálkozva jön a népszerűsködő ötletbörze.

Össznemzeti ügyről van szó, biztos vagyok abban, hogy meg lehet nyerni a program vagy egyes elemeinek támogatására a gazdasági élet szereplőit, a civil szervezeteket, sőt az egyházakat is.

Ez utóbbira egy példa Erdélyből, ahol a helyiek összefogtak Böjte Csabával, és lehetőségeikhez képest az első lépést megtették:

http://www.magnificat.ro/index.php?option=com_content&task=view&id=1520&Itemid=311