Szelíd piknik a Népszavánál

Vannak, akik bakancscsattogással vagy bőgő motorokkal akarják megfélemlíteni azokat, beléfojtani a szót azokba, akik nem tetszenek nekik.

Azért vagyunk jónéhányan, akik emlékeznek a múlt század 30-as, 40-es éveire vagy könyvet is vesznek a kezükbe. És ez politikai irányultságtól független.

Néhány arc a „piknik”-ről. Szervezőkről, résztvevőkről.

Nem tudtam mindenkitől engedélyt kérni a fényképezésre. Ha valakit bánt, attól elnézést kérek, és ha ír az itt publikus címemre, azonnal törlöm innen a képet.

Tehát arcok:

Kosbor

Hát igen, bár nem kapott a napokban túl sok napfényt, de kinyílt. A borús, esőre hajló időben is fényesen virít.

Lehet, hogy a sok otromba pojácáskodás ellenére az élni akarás, az értelem itt a városban is egyszer erőre kap?

(Már elegem van az ilyen akciókból, de 29-én ott leszek a Könyves Kálmánról elnevezett körúton. Ezen egyébként érdemes elmélázni: miért is nevezték „Könyves”-nek? És kik szervezik manapság ezeket a megfélemlítő felvonulásokat?)

Fót

A hét végén végre mintha tényleg megjött volna a tavasz. Már minden buján zöldell, ilyenkor és májusban a legszebbek a zöldek, amikor még frissek, üdék és a por sem lepi a leveleket, füveket.

Akkor szoktam rá a fóti kiruccanásokra, mikor a lányaim kicsik voltak. Pest északi részéről negyed óra alatt kint voltunk a fóti Somlyó aljában, az erdő szélén. Vittem őket, hadd levegőzzenek és az lássák, az aszfalton kívül van más is a világban. Akkortájt még nyulakat, őzet, szarvast is láttunk. Tavasszal itt mutogattam az első virágokat: ibolyát, tavaszi héricset, kora ősszel az őszi kikericset. Itt tanulták meg, hogy a virág ott szép, ahol van. Nem letépni, hanem megkeresni és meglátni öröm. Húsvétkor itt nyusziztunk, késő ősszel, mikor már megcsípte a dér, csipkebogyót rágcsáltunk, télen ide jártunk szánkázni.

Hol sűrűbben, hol ritkábban, de most is kijárogatok. Az előző bejegyzések képeinek jó része is itt készült. A napokban is kint voltam, itt-ott még lehet látni tavaszi héricset, de már nyílik az apró nőszirom és a veronika. Még pár nap, és a kosbor is teljes pompájában virít.

A képekre kattintva, azok nagyobb méretben is láthatók.

Hát nem békésebb, nem többet ér, mint a „goj motorosok” pankrációja, valamelyik bárgyú szóvivő vagy felkent "szakpolitikus"?

Fák

Szeretem a fákat.

Olyanok, mint mi, emberek.

Még korábban készítettem róluk egy sorozatot: http://gportal.hu/portal/b-molnar-bela/ , itt a „Platánok és más fák”.

Élnek erdőben, városban, vízparton, hegyoldalban. Némelyik mellett nem látni másik fát, magának szív el minden életerőt, a másik a társaival szinte összegabalyodva nő.

A platánnak sárgásan-zöldesen foltos, mozaikos a kérge, a bükké sima és szürke, a tölgyé bordázott.

Mind más, mind másképp próbál gyökeret verni, megkapaszkodni. Némelyik egyenes derékkal szilárdan áll, vaskos gyökereivel mélyen kapaszkodva a fűvel benőtt talajban, van amelyik kínlódva, a beton alá nyomul az éltető nedvességért.

Egy fekete nyárfát a Duna partján félig kicsavart a szél, de nem adja fel, maradék gyökereit megerősíti, a kavicsos agyagon félig fekve is felfelé tör. Olyat is látunk, amelyik, hogy élni tudjon a többiek között, keservesen meghajolva, göcsörtösen tekeregve kapaszkodik.

Minél öregebbek, annál megviseltebbek, rücskösebbek, ágaik száradnak, kérgük darabokban hullik.

Végül így vagy úgy, de mind egyképp végzi: mint mi, fekve.

Emelkedetten

Emelkedjünk el a gyarló hétköznapoktól! Így, a Költészet napja körül az ember lelke teli van fennkölt gondolatokkal és pátosszal. Nagy költőink örökbecsű sorai zsonganak szívünkben, a hűvösödő szél helyett zephyr simogatását érezzük orcánkon.

Hős és kiváló eleink mellett nem feledkezhetünk meg a külhoni poéták Pégasos hátán Olympost ostromló versezeteiről sem!

Olvassuk most együtt a hideg Skócia szülötte, Robert Burns költeményét:

AZ EMBERIRTÁST GYŰLÖLÖM

Az emberirtást gyűlölöm,

nem csábít a babér sem,

de Vénusz mezején öröm

kiontani a vérem.

Legfőbb üdvöm, ha béke van,

s békében él a nemzet.

Húszat öljek le egymagam?

Dicsőbb, ha egyet nemzek.

Kálnoky László fordítása

Ott voltunk

Április 12-e, Hollán Ernő utca. Jó, hogy ott voltunk.

Különböző internetes fórumokon néhányan helytelenítették, hogy Gy. F. is bejelentette részvételét. Ott volt, hála istennek nem tartott beszédet, egyszerűen odaállt ő is, ahova a tisztesség megkívánta.

Kár, hogy az államelnökünk, bár kinyilvánította az elítélő véleményét a szélsőjobbal szemben, mindezt arisztokratikusan, mintegy kívülállóként tette, nem vegyült közénk, a „plebs” közé.

Prágában nem így történt, és Prágában nem hiányzott a katolikus érsek sem.

Sokan voltunk. Az elején még mintha érezhető lett volna némi feszültség, mindenki figyelt, történik-e valami. Szerencsére nem volt „esemény”.

Sokan voltunk. Idősek, törődöttek, középkorúak. Jó volt látni a sok fiatalt.

A tiszta tekintetű, szép arcokat. A magukat vidáman vállalókat:

„Mint ismeretes, az utóbbi napokban több antirasszista demonstráción résztvevő fiatal fotóját közölte a kuruc.info szélsőjobboldali portál. Mellékelték hozzá a fotón szereplő személyek kinyomozott nevét, bemutatását, telefonszámát és egyéb elérhetőségeit, arra buzdítva szimpatizánsaikat, hogy zaklassák és félemlítsék meg őket.

A mai antifasiszta demonstráción az Ifjú Humanisták és a kuruc.info-n már közszemlére tett személyek egymástól függetlenült indult azonos kezdeményezésére nagyjából 60 ember tartott fel nevét és elérhetőségét jól láthatóan tartalmazó papírlapot a sajtófotósok és a szélsőjobb demonstráció felé fordulva.

A résztvevők ezzel a cselekedetükkel kívánták kifejezni egyrészt, hogy nem hódolnak be a megfélemlítésnek, másrészt pedig szolidaritást vállalnak a korábban akaratukon kívül publicitást kapott barátaikkal, felebarátaikkal.” ( http://www.ifjuhumanistak.hu/ )

A végére, a komolykodóan indult, a szervezők által József Attila és Radnóti verseket sugárzó hangszórók mellett barátok, ismerősök találkoztak össze, és nem is annyira tüntetés-, inkább happening jelleget öltött az egész.

Az, hogy a masírozni vágyók nem törődtek bele, hogy itt nem tombolhatták ki magukat, és máshol próbálták ezt bepótolni, az az ő dolguk. Végül is ez a Költészet napja, egy kicsit a kultúra napja (is) volt. Kinek-kinek ez mást jelenthet …

Nem tudtam mindenkitől engedélyt kérni a fényképezésre. Ha valakit bánt, attól elnézést kérek, és ha ír az itt publikus címemre, azonnal törlöm innen a képet.

Péntek

Ez jelent meg ma:

„Pénteken 16 órától … Tomcat hívására nemzeti seregszemle készül: csatlakozott többek közt a Jobbik, a Magyar Gárda, az MVSZ, a HVIM és a Kuruc.info is.”

Pénteken tehát árpádsávos kendőkkel felszerelt, fekete formaruhás, bakancsos tüntetők akarják a várost megfélemlíteni. Meg kell mutatni, nem ők a nemzet, nem az övék az utca, nem ők az ország.

Ott kell lenni. Én ott leszek!

Falak, avagy egy kiállítás képei

1985-ben összeállítottam egy anyagot a megelőző kb. 10 év terméséből (http://gportal.hu/portal/b-molnar-bela/ , és itt a 31 kép (+1), ami portrékból és egyéb képekből állt. Megpróbáltam az objektívemen keresztül megmutatni világomat, szűkebb világunkat. Az elénk tornyosuló sivár téglafalat – ennek egy későbbi változata színesben készült, mert a 80-as évek közepétől valamelyest enyhült a légkör, de a fal akkor is fal maradt. Körbejártam egy lépcsőt, megvizsgálva a lépcsőfokokat, azok emelkedését, textúráját, megmutatva ez elgazosodott környezetet, hogy végül kiderüljön, a lépcső nem vezet sehova. Kötött pálya: közelről fényképeztem a sínpálya összerozsdásodott elemeit, az összerohadt, elgörbült és lapulevéllel benőtt szerkezet nem sok reményt nyújtott az irányváltásra. Nem voltam egyedül, azt hiszem, mindenki így gondolta. (Különben is élt a jelmondat, már akkor is ilyen jelmondatok között éltünk, csak akkor még nem szlogeneknek nevezték ezeket: „tovább a lenini úton.” Nyomatékul minden nagyobb városban ott is állt a bronz alak, és mutatta az utat.) A kakas peckesen állt a ketrecbe zárt tyúkok felett, de a lábát spárga köti a ketrechez.

Tavaly ezt a sorozatot utólag kiegészítettem, készítettem a falról egy újabb felvételt: előtűnik ugyan a kék égbolt, némi új élet reménysége is megjelenik egy kis friss zölddel, de a falat az elszáradt, mégis áthatolhatatlanul kapaszkodó indák szorosan tartják. Mintha a régi beidegződéseink foglyai lennénk. Mik ezek a beidegződések? Na erről kellene gondolkodnunk, beszélgetnünk. Aztán elő a baltát, metszőollót és nekiállni. Hullani fog ránk, és izzadtságunkkal a pórusainkba fog tapadni a kosz, a por, az elszáradt malter, de magunknak kell a napfény felé a teret megnyitnunk, hogy az a kis zöld hajtás egészséges fává erősödhessen, virágot hozhasson.

Csak nehogy egy népvezér irányítson minket, ne felejtsünk el közben is gondolkodni és beszélgetni!

Válság és varázslat

Amikor elkezdtem ezeket a bejegyzéseket írni, azzal az elhatározással fogtam neki, hogy, napi eseményekkel nem foglalkozom bennük. A politikának nevezett cirkuszi porondon túlságosan elszaporodtak a percemberkék, akik ágálnak, hangoskodnak, ordenáré kiszólásokat engednek meg maguknak, száll a por, az ember csak feszeng, produkcióikon nem tudja, sírjon-e vagy nevessen kínjában.

Lám, már másodszor szegem meg az elhatározásom.

Vezető politikusaink szépen belavírozták magukat ebbe a kormányválságba. Pár hete ezt írtam valakinek:

„Amennyire lehet, távol tartom magam ettől a politikának nevezett dilettáns, primitív és gátlástalan mocskolódástól. Az egyik oldalról dilettáns és primitív, a másik oldalról gátlástalan és primitív. Ebben még a partvonalról sem vagyok hajlandó részt venni.”

Mi is az alaphelyzet? Az elemzést többen, több nézőpontból elvégezték. A részleteket mellőzve, az elmúlt évek történéseinek vázát írom le, ahogy én látom. (Nem szólok az MSzP széthúzó csoportosulásairól, sem az SzDSz politikai és morális lejtmenetéről.)

Adva egy miniszterelnök, aki az előző, szűk fél ciklusában folytatta elődje népszerűségi politikáját (lásd: a cél szenesíti az eszközt) azért, hogy megnyerje pártjának a választásokat, és majd a következő négy évben végre megmozgassa ezt az állóvizet, és a liberálisokkal összefogva megvalósítsa nagyívű elképzeléseit egy modern verseny- és fejlődésorientált gazdaságról, társadalomról. (Erről szólt az öszödi beszéd.) A részletekről túl sokat nem lehetett akkor még tudni, bár azt mondta, minden elő van készítve. (Később kiderült, hogy nem volt.) Az MSzP-t - ami úgy hiszem, inkább érdekszövetség, mint a hagyományos értelembe vett párt – maga mögé állította azzal az ígérettel, hogy a nagy változások pozitív eredményei a következő választásokra beérnek.

A párt kezdeti nagy lelkesedése aztán szépen lelohadt a konkrét programok kidolgozása és bevezetése során. Itt már nem tapsról és szólamokról volt szó. A politikai jövőjüket kezdték veszélyben látni. Az ellenzék pedig egyfolytában válságról beszélt, azt sulykolta napról-napra. Közben minden eszközt megragadott a kormány munkájának akadályozására. Ennek volt csúcspontja a mostani népszavazás.

Az un. politikai elit végül szívós munkával elérte, most valóban válság van.

Az egyik oldal röhög a markába, hiszen egyik legkiválóbb képviselője pár éve megmondta: „Ott fogjátok érezni a tarkótokon a lihegésünket!” (Nem biztos, hogy pontos az idézet.) Nemcsak a lihegést, de a gáncsot is érezték. Minden lépésük után. A másik oldalon, a nagyobbik párt, megrettenve a felhergelt és demagógiával megvezetett „új többség” haragjától, meghúzta a vészféket. A demagógia persze nem ok nélkül hatott. A kormányoldalon nem találtak egyetlen értelmes embert, aki elmondta volna közérthető nyelven, hogy mi is a helyzet, mi és miért fog történni. Arra futotta csupán, hogy folyamatos defenzívában az ellenzék jeles képviselőinek vádaskodásaira reagáljanak. (Tegnap a Klubrádióban, Orosz József Kontrájában Simor András pár percben olyan szépen felvázolta gazdaságunk helyzetét és annak okait! http://www.nol.hu/cikk/487035/) A kormányfő, most kinevezve bűnbaknak a kisebbik kormánypártot, bedobta az SzDSz-t és az egészségügyi minisztert koncnak. Mintha nem a liberálisokkal együtt izzadták volna ki ezt az egyébként is elég felemásra sikeredett reformprogramot! Mintha a végrehajtás során a miniszterelnök nem is lett volna ott!

Egyszerű: talpon akar maradni. De már csak álldogálni fog. Valószínűleg egyedül.

És mi?

A mese tanulsága?

1. Valószínűleg a cél mégsem szentesíti az eszközt.

2. De jó lenne egy államférfi, aki valóban elkötelezett és hozzáértő embereket tudna maga mellé állítani! Az sem ártana persze, ha mi, választók felnőnénk, és nem vezérek kinyilatkoztatásaira lelkesülnénk.

A hét végén a hírek elől ezért menekültem ki a zöldbe. És végre a nap is kisütött. Még van ibolya, nyílik a tavaszi hérics és a bársonyos tüdőfű. Hasaltam a még száraz tavalyi füvön, és a keresőre tapadva csak ezek szépsége létezett. Hát ez a varázslat!